Röplabda
Országos Döntőben a leány gyermek röplabda csapatunk
A hétvégén rendezték az Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) elődöntőjének 2. fordulóját Budapesten. A Kecskeméti Sportiskola csapata hazai pályán játszó Vasassal, a Győrrel és a Miskolc együtteseivel került egy csoportba. A
KUPA GYŐZTES A KRC
Békéscsabán rendezték meg a szezon kupa döntőjét, ahol a legyőzhetetlennek hitt Kaposvár ellen léptek pályára a Hírös városiak, akik bravúros játékkal megnyerték a kupát! Nem kis büszkeséggel tölti el szívünket,
KESIS Röplabda Farsang Kupa 2014
Leány röplabda szakosztályunk tradicionális eseménye idén is megrendezésre került, ez nem más mint a Farsang Kupa. Erről számolunk be most Nektek.
Tornagyőzelem Kunhegyesen
A hétvégén Kunhegyesen rendeztek országos röplabdatornát 7 csapat részvételével. Kecskemétről 2 csapat a KESI-Arany és a KESI-Vásárhelyi csapatai indultak. A KESI-Vásárhelyi együttese 2 győzelemmel és 3 vereséggel a IV.
Dobogós helyezések Szegeden
XXI.Markovics emlékverseny elnevezésű országos felkészülési tornát rendeztek 2013. november 9-10-én Szegeden. A nagy múltú rendezvényen a KESI fiú röplabdásai is nagy létszámban vettek részt mini és gyermek korosztályban. Ez az
Világjátékok: Ismét érmesek a röpisek, döntőben az atléták
Bronzéremmel tértek haza a Kecskeméti Sportiskola fiú röplabdásai Kanadából a 47. Nemzetközi Gyermek Világjátékokról, folytatva a szép hagyományokat, hiszen így már 6. alkalommal állhattak a dobogó valamelyik fokára. Atlétáink is
PÁRATLAN KECSKEMÉTI SPORTISKOLÁS SIKER A RÖPLABDA ORSZÁGOS GYERMEK BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉBEN
Már beszámoltunk a röpis lányok sikeréről az Országos Gyermek Bajnokság döntőjében, most lássuk a fiúk szemszögéből az „arany hétvégét”. Május 24-26. között Békéscsaba adott otthont a gyermek korosztály országos döntőjének.
Történelmi siker az OGYB országos döntőn
Az elmúlt hétvégén a KESI gyermek röplabdás lányai valóra váltották az álmot, Bajnokok lettek. Magabiztosan, bizonytalanság és kétség nélkül. 2013. május 24-26. között Békéscsaba adott otthont a gyermek röplabda bajnokság
Egy ezüst és egy bronz a OSB döntőről
Az elmúlt hétvégén Kecskemétre utaztak az ország legjobb serdülőkorú fiú és leány röplabdásai, mivel városunkban rendezték meg az Országos Serdülő Bajnokság döntőjét. Az összecsapások a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Országos bajnok a KESI mini fiú röplabda csapata
A hétvégén Budapesten a Vasas otthonában, a Folyondár utcai csarnokban rendezték meg a röplabdázók egyesületi országos mini, és szupermini korosztály döntőjét a fiúknál, 12-12 csapat részvételével. Az eseményről Nagy
OGYB elődöntő második forduló
2013. április 13-án Budapesten, Rákospalotán tartották a röplabda Országos Gyermek Bajnokság elődöntőjét. Csoportunkba az első elődöntőnek megfelelően a KESI-n kívül a kaposvári, a nyíregyházi és a rákospalotai csapatok kerültek.
Arany érem Dabroncból
Simon Lajos Emlékverseny 2013 – III. korcsoportos fiú röplabdatorna Második alkalommal rendezték meg Dabroncon, március 28-29-én a Simon Lajos Emlékversenyt, Dabronc két éve elhunyt polgármesterének emlékére. A rangos, kétnapos tornán
Kecskeméti siker a Szeged kupán
Magyar ország legnagyobb röplabda utánpótlás versenyén a miniknél kecskeméti siker született. A KESI-Arany I. csapata veretlenül, a döntőben a Dabronc csapatát is fölényesen legyőzve nyerte meg a Szeged kupát
Röplabdás dobogós helyezések Kaposvárról
A hétvégén Kaposváron rendezték meg a RÖAK kupa országos gyermek versenyt, ahol mind a két kecskeméti csapat a dobogón végzett. A KESI-Arany csapata 3 győzelemmel került a döntőbe, ahol nagy
Buzássy Béla Emlékverseny
2013. február 2-án a KESI mini leány csapata részt vett Békéscsabán a Városi Sportcsarnokban megrendezett versenyen. A versenyt Buzássy Béla, a békéscsabai röplabdasport megalapítója tiszteletére rendezik. A versenyen zsinórlabda,
Ezüstérem Kunhegyesről
A hétvégén Kunhegyesen rendeztek egy nemzetközi gyermek röplabda versenyt, ahol a KESI-Arany csapata a második, a KESi-Vásárhelyi gárdája pedig V. helyezést ért el. A KESI-Arany 3 győzelemmel került a döntőbe,
VASAS-t verő röpis lányok!
Gödöllőn járt a serdülő röplabda leány csapatunk. A Vasas és a KRA brigádjai a hírös városiaknál nyugodtabban várhatták az országos középdöntő első fordulóját, mivel papíron a mieink voltak a legkevésbé
Szenzációs OGYB elődöntő
2013. január 20-án Kecskeméten tartották a röplabda Országos Gyermek Bajnokság első elődöntőjét. Az elődöntőbe jutott 12 csapatból 3 csoport került kialakításra. A versenyről a szakosztály vezetőedzője, Szappanos Tibor számol be.
Elhunyt Dunszt Ferenc
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kecskeméti és a magyar röplabda ikonja, a kecskeméti röplabdázás megalapítója, a Kecskeméti Sportiskola fiú röplabda szaksoztályának vezetődezője, idősebb Dunszt Ferenc 73 éves korában, 2013.
Középdöntőben a serdülő röplabdás lányok
Október közepén kezdődött a bajnokság, amit a csapat már nagyon várt, hogy végre ne csak a sok edzés és edzés kövesse egymást, hanem élesben is kiderüljön, hol tart a csapat.