Országos Döntőben a leány gyermek röplabda csapatunk

Országos Döntőben a leány gyermek röplabda csapatunk

A hétvégén rendezték az Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) elődöntőjének 2. fordulóját Budapesten. A Kecskeméti Sportiskola csapata hazai pályán játszó Vasassal, a Győrrel és a Miskolc együtteseivel került egy csoportba. A kvartettből az első kettő helyezett juthatott tovább az országos döntőbe. Az eseményről Csizmadia Szabolcs számol be.

Az első fordulót, amelyet hazai pályán rendeztünk meg, a 2. második helyen zártuk a Vasas mögött, így reménykedve utaztunk fővárosi riválisunkhoz.

 

 

Az első mérkőzésen még álmosan, kis önbizalommal játszottunk a nálunk jelenleg erősebb Vasas ellen. Meg is lett a következménye: Viszonylag sima mérkőzésen, 3 szettben vereséget szenvedtünk. Szerencsére ez a mérkőzés nem befolyásolta döntően a továbbjutásunk sorsát, hiszen a hazaiak mindenkit meg tudtak verni.

A következő két összecsapáson azt kértem a lányoktól, hogy bátran, felszabadultan, sokkal több hittel játszanak és szerencsére ennek meg is tudtak felelni. A Győr és a Miskolc csapatát is 3:0 arányban sikerült, legyőznünk, így a Vasas mellett a Kecskeméti Sportiskola csapata is bejutott az OGYB döntőjébe, amit május 16/18 között rendeznek később kijelölt helyszínen.

Gratulálok a lányoknak, köszönöm a kollégáim munkáját és köszönöm a szülők támogatását. Ez a siker egy közös siker, amiért mindenki megdolgozott.

A csapat tagjai:

Mészöly Lilla csk., Ambrus Csenge, Felföldi Eperke, Görömbölyi Réka, Horváth Rebeka, Jantovics Réka, Juhász Petra, Kis Virág, Kökény Petra, Lapéta Andrea, Molnár Léda, Ollé Réka, Piránszki Petra, Réczi Tünde, Strung Laura, Vágó Fanni, Vígh Diána, Csizmadia Szabolcs edző.

 

Gratulálunk az eredményhez!

Hajrá KESI!!!


Kategória: Archív, Röplabda