Farsang Kupa

Farsang Kupa

2015 2015. Február 7. Szombat A Kecskeméti Sportiskola lány röplabda szakosztálya az idén is megrendezte a már évtizedes hagyománnyal rendelkező évnyitó versenyét.

Ezen a rendezvényen a mini korosztályos tanulók vettek részt. Ebben az évben a teljesen kezdő sportolók mellett, versenyt hirdettek a már több kupán szereplő röpis lányoknak is.

A Református Gimnázium sportcsarnokában két pályán zajlottak a mérkőzések. Két külön osztályba sorolták a csapatokat, kiemeltre és normálra. Kiemelt csoportba három csapat nevezett, a Zrínyi iskolába edzésre járók, a Református iskolai csapat és az Arany János iskola együttese. Kezdő osztályban hat csapat versenyzett, két Refis, két Zrínyis, egy Arany és egy Mátyás iskolai team.

A verseny színvonala a korosztálynak és képzettségnek megfelelő volt. A hangulat ebben az évben is nagyon jónak nevezhető, hiszen a már rutinosabb lányok a játék szeretetétől vezérelve, a kezdők pedig az izgalom hatására voltak sokkal hangosabbak a megszokottnál.

Ezen a kupán is bebizonyosodott, hogy ez a verseny nagyon hasznos a röplabda mérkőzések és a sportolók szempontjából. A versenyszerűség és az ezzel járó izgalom, fontos mérföldkő a rutin megszerzésében. Főleg a most először pályára lépő lányoknál lehetett nagy fejlődést tapasztalni.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a sportverseny célja maradéktalanul megvalósult. A lányok ezen a szombaton jól érezték magukat és a taktikai és technikai tudások is nagymértékben fejlődött.

A 2015-ös Farsang Kupa végeredménye:

Kiemelt csoport:

  1. Református Általános Iskola Kecskemét
  2. Arany János Általános Iskola
  3. Zrínyi Vegyes csapat

Kezdő csoport:

  1. Arany János Általános Iskola
  2. Református Általános Iskola 1
  3. Református Általános Iskola 2
  4. Mátyás király Általános Iskola
  5. Zrínyi Ilona Általános Iskola 1
  6. Zrínyi Ilona Általános Iskola 2

Kategória: Archív, Röplabda