Történelmi siker az OGYB országos döntőn

Történelmi siker az OGYB országos döntőn

Az elmúlt hétvégén a KESI gyermek röplabdás lányai valóra váltották az álmot, Bajnokok lettek. Magabiztosan, bizonytalanság és kétség nélkül.

2013. május 24-26. között Békéscsaba adott otthont a gyermek röplabda bajnokság országos döntőjének. A hat legjobb csapat vívott harcot egymással a bajnoki címért. előzetes várakozások alapján szoros meccsek ígérkeztek, mivel a mezőny kiegyenlítettnek tűnt, és mindegyik csapat jó játékerővel rendelkezett.

Csapatunk az első mérkőzést a Nyírsuli gárdájával vívta. Ez a csapat mindig nehéz ellenfél, elsősorban azért, mert nagyon jó mezőnyjátékuk van, nem ismernek elveszett labdát és mérkőzést. Ez most is bebizonyosodott. Fej-fej mellett haladva jutottunk el a 2:2-es szett arányig. A döntő 5. szett végig szoros volt, de a vége számunkra alakult kedvezően 25:13-as eredménnyel. Ezt követően rögtön következett a folytatás a KRA gárdájával. Erős ellenfél, Szegeden gyakran kerültünk össze velük, vegyes eredményekkel. Most azonban nem így történt. Csapatunk, talán előző játék miatt, nagyon nagy lendülettel kezdett. 25:15-re hozta az első játszmát, majd sziporkázó játékot mutatva 25:17-re, 25:12-re nyerte a szetteket, gyakorlatilag állva hagyta a pályán az ellenfelét. Nagy siker volt ez számunkra, és nem várt vereség a KRA számára. Ezzel csoportelsők lettünk és így pihenéssel kezdhettük a másnapot, mivel nem kellett keresztjátékot játszanunk.

Szombaton a Gödöllő csapatával kerültünk szembe. Fontos mérkőzés volt ez, mivel a döntőbekerülés volt a tét. A délelőtti pihenés, majd a rákészülés megtette a hatását. Az első szettet több mint tíz ponttal nyertünk. Utána emlékeztettek a lányok bennünket arra, hogy izgulni se felejtsünk el, mivel igen szoros két játszma következett: 30:28, 25:23 a mi javunkra. De a lényeg az hogy az eredmény most is 3:0 és bent vagyunk a hőn áhított döntőben. A csapat és a szurkolók már ekkor nagy örömmámorban úsztak, hiszen nagyon jól alakultak a dolgok. Az elődöntőbe másik mérkőzésén a Vasas szoros csatában legyőzte a házigazda Békéscsabát, így ő lett a döntő másik résztvevője.

Elérkezett a várva várt nap. A helyosztók után megváltozott a szokásrendeknek megfelelően a pálya képe. Megszűnt a pályák felosztása az elválasztók felemelkedtek és mindenki a döntőre és a felvonuló csapatokra figyelt. Lányaink jó hangulatban kezdtek hozzá a bemelegítéshez, nem látszott rajtuk feszültség. Annál inkább a nézőkön, de ők hangos szurkolással próbálták ezt feloldani, egyben csapatunkat is buzdítani. Megkezdődött a játék. Nem volt okunk panaszra. Jó nyitásokkal, jó védekezéssel, majd támadó játékkal 7:0-ra elhúztunk. Előnyünket a Vasasnak a szett végére sikerült lefaragnia, de a végén helyén volt szívünk, hoztuk a szettet. A második szett is jól indult, 5:0-ás előnyre tettünk szert. Ebben a szettben a Vasas már nem tudott felzárkózni, 25:17-re nyertünk. A harmadik szettben is fölényben játszottunk, 25:20-ra győztek. Csapatunk ezzel összesen megnyert és mindössze 2 elvesztett szettel nyerte meg a magyar bajnoki címet.

A csapat tagjai: Kökény Nóra csk., Kiss Gréta, Bondor Blanka, Kökény Petra, Dohi Nikolett, Molnár Léda, Víg Diána, Strung Laura, Felföldi Eperke, Ambrus Csenge, Mészöly Lilla, Juhász Karolina.

Edző: Sándorné Kormos Edit, aki a torna legjobb edzője díját kapta.

A torna legjobb játékosa díjat Bondor Blanka kapta. A csapat legjobb játékosa Kiss Gréta lett.

A verseny harmadik helyezettje a Gödöllő, negyedik a Békéscsaba, ötödik a KRA és hatodik helyen zárt a Nyírsuli csapata.

Köszönjük a közönség lelkes és kitartó szurkolását, melynek eredményeként végig zúgott a „Kecskemét” és a „Hajrá Hírös város” a csarnokban a döntő alatt is!

Hamarosan beszámolunk a fiú gyermek döntőről, ahol szintén Kecskemét város nyerte el a legcsillogóbb érmet.

 

Gratulálunk a bajnok csapatnak!

Köszönjük az edzők munkáját és a szülők támogatását!

Hajrá KESI!!!

 


 

Kategória: Archív, Röplabda