Röplabda szakosztály

Kezdőlap

Röplabda Szakosztályunk a Kecskeméti Sportiskola megalakulása óta, annak keretein belül végzi tevékenységét és munkáját közel 11 éve. Szakmai hátteret a 15 fős edzői stáb, 1-1 fő leány és fiú vezetőedző, 1 gyógytornász, valamint 1 szakmai igazgató biztosítja.

Csapataink megfelelő körülmények között, 278 fő utánpótláskorú leány és fiú gyermekekkel foglalkoznak edzőink a mindennapokban. A kecskeméti röplabdázás sikeres múlttal rendelkezik, amelynek nélkülözhetetlen velejárója a komoly szakmai együttműködés. Ezt figyelembe véve, a Kecskeméti Sportiskola Röplabda Szakosztálya már évekkel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Röplabda Kft. (féri NB1) és a RÖPKE Kecskeméti Röplabda Sportegyesület (női NB2) felnőtt csapataival. Az együttműködés alapján, a serdűlő korosztály után, a legtehetségesebb fiatal sportolóinkat átadjuk a felnőtt csapatoknak annak érdekében, hogy tovább fejlődjenek, sportolói pályafutásuk töretlen legyen.

A 2019/2020-as évben a röplabda szakosztály 14 csapatott indított a korosztályos bajnokságokban.

2018/19-es Bajnokságokban elért eredmények

verseny megnevezésehelyezés
Leány Országos Mini BajnokságI. osztály 6. és 21. helyezés II. osztály 5. helyezés
Fiú Országos Mini BajnokságI. osztály 1. és 9. helyezés
Leány Országos Gyermek BajnokságI. osztály 19. helyezés II. osztály 10 helyezés
Fiú Országos Gyermek BajnokságI. osztály 1. és 11. helyezés
Leány Országos Serdülő BajnokságI. osztály 12. helyezés II. osztály 9. helyezés
Fiú Országos Serdülő BajnokságI. osztály 5. helyezés
Leány Szuper-mini Bajnokságkiemelt 9. helyezés alap 13. és 19. helyezés
Fiú Szuper-mini Bajnokságkiemelt 1. helyezés
Markovics Kupa (leány, gyermek)13. helyezés
Markovics Kupa (leány, szuper-mini)6., 19. és 20.helyezés
Markovics Kupa (fiú, gyermek)1. és 4. helyezés
Markovics Kupa (fiú, mini)1. 3. helyezés

A hagyományokat megőrizve a következő tornákat rendeztük meg az országos mini korosztálynak:

– Kecskeméti Kecske Kupa

– Kecskeméti Hírös Kupa

– KESI-Varjú Lajos Emlékverseny

A sportág népszerűsítése céljából a szakosztály 2019. május 17-19. között megrendezte az Országos Gyermek         Bajnokság Döntőjét. A torna nagy sikert aratott, szombat délutántól már élő online közvetítés volt és a vasárnapi       éremcsatákon telt ház előtt mérkőzhettek meg az ország legjobb csapatai.

2018/2019-es bajnokság eredményei:

http://www.hunvolley.info/pr_adatbank/001/001/p_001.asp