KESIS Röplabda Farsang Kupa 2014

KESIS Röplabda Farsang Kupa 2014

 

Leány röplabda szakosztályunk tradicionális eseménye idén is megrendezésre került, ez nem más mint a Farsang Kupa. Erről számolunk be most Nektek. Több évtizedes hagyománya van annak, hogy a tanév közepén azok a versenyzők, akik még kezdők saját sportágukban, lehetőséget kapnak a fáradságos edzések után a mérkőzéseken feltöltődni és tapasztalatot szerezni. Ebben az évben is összegyűltek a a Kecskeméti Sportiskola leány röplabda szakosztályának ifjú tehetségei a Református Gimnázium sportcsarnokában,hogy a február első szombatját röpis ünneppé varázsolják. Hét csapat állt a képzeletbeli startvonal mögé, hogy a nap végére csiszolják taktikai és technikai képességeiket és győztest avassanak. A kevés lejátszott mérkőzés ellenére színvonalas és izgalmas játékokat láthattak a nagy létszámú főleg szülők és barátok. A szettek igazán jó hangulatban zajlottak, hiszen a pályák mellett többen dudákkal és nagy hangerővel buzdították a kedvenc csapataikat. A kupa rendszerű lebonyolítás alapján, két csoportban küzdöttek a tanulók a legjobb pozíciók elfoglalásáért, hogy azután az azonos rangszámúak játszanak egymás ellen a végső helyezések eldöntéséért. Minden együttes a verseny végén kisebb ajándékot kapott, a legjobb három helyezett pedig, érem díjazásban részesült. Összegzésként elmondhatjuk, még sok ilyen jellegű versenyre van szükség ahhoz, hogy a gyerekek megszokják a sorozat mérkőzés terhelést és azt a pszichés nyomást, amit csak egy mérkőzés végig izgulása jelenthet.

 

 

A 2014-es Farsang Kupa végeredménye :

 

1. Zrínyi Ált. Iskola „A” edző: Juhász Zoltán

2. Református Ált . Iskola „A” edző :Dunszt Orsolya

3. Kerekegyházi Ált. Iskola edző : Bognárné Kormos Erika

4. Zrínyi Ilona Ált. Iskola „B” edző : Juhász Zoltán

5. Katona József Gimnázium edző :Sándorné Kormos Edit

6. Arany János Ált. Iskola edző :Szabó Tamás

7. Református Ált. Iskola edző :Dunszt Orsolya


Gratulálunk az eredményekhez!

Hajrá KESI!!!


Kategória: Archív, Röplabda