Archív
Nem túl jó hétvége
Lányaink két vereséget szenvedtek egy döntetlen mellett 2010 04 17.-én a KESI 97-es lánycsapat a BVSC fiú csapattal találkozott a ’98 Budapest Bajnokság fordulójában. A fővárosi csapat jóval esélyesebb volt,
Ismét országos döntőben a kecskeméti kézilabdás leányok
Az U14-es leányok országos elődöntőjét rendezték meg Kecskeméten az elmúlt héten. A négy csapatos versenyen megyénket a kecskeméti sportiskolások 14 éves diákjai képviselték. Körmérkőzésen jó játékkal a továbbjutó második helyet
Debrecenben nyert a KESI, és továbbra is vezeti a bajnokságot
2 meccs 6 pont. A KESI Női OBI/B csapata mindkét mérkőzését megnyerte a Húsvét vasárnapi fordulóban A Hétvégi Női OBI/B-ben mindkét mérkőzését megnyerte KESI felnőtt női csapata. A két kötelező
Nagyon fontos három pontot szereztünk!
A csapatért küzdő játékosok megmutatták, hogy tudnak győzni! Hagytam magamban érni a pénteki Honvéd elleni mérkőzést, és direkt nem néztem vissza a mérkőzésről készült felvételt, csak vasárnap délután, mikor Koncz
Két KESI győzelem
A Szegedet és az Egert győztük le meggyőző fölénnyel! Szabó Szonja és Lisztes Andrea kiváló játékával megérdemelten nyert a KESI, és nagy lépéseket tett az 5.hely megszerzése érdekében. Március 21.-én
Országos gyermek bajnokság elődöntő 2. torna
Március 21-én a Zrínyi Ilona Általános Iskolában megrendezésre került az országos gyermek bajnokság II. fordulója Résztvevő csapatok: Vasas, Nyíregyháza, Kaposvár, Kecskemét. Az 1. mérkőzés a Vasas és a hazai együttes
Egy bajnoki címet és négy dobogós helyezést szereztek a serdülő atléták
Remekül szerepeltek a KARC-KESI serdülő atlétái a hétvégi fedettpályás Serdülő Magyar Bajnokságon.Egy bajnoki cím, illetve további négy dobogós és 11 döntős helyezéssel zárták a viadalt a hírös városiak.
Újabb KESI sportoló mutatkozott be a Női OB/I-ben
Ezúttal egy tehetséges kapust adtunk az utánpótlás válogatottnak. Szikora Enikő a KESI kiváló kapusa NŐI OB/I-es mérkőzésen mutatkozott be a Heraklész I. utánpótlás válogatottban. Nagy megtiszteltetés érte Szikora Enikőt, a
Remek kezdés az országos gyermekbajnokság felsőházában!
Nagy várakozás előzte meg a tavaszi kezdést, mind a játékosok, mind az én részemről is, mert ilyenkor nem csak a csapat, de az edző is „vizsgázik” a felkészítés hatékonyságából, eredményességéből.
Újabb vízilabdások a válogatottban!
Mindenki láthatja, hogy a munka meghozza az eredményt! Komoly munkát végeztek a meghívásért. Ez a tavasz jól kezdődik a Kecskeméti Sportiskola Vízilabda szakosztályának. A hétvégi szezonkezdetet megelőzően kaptam ma a
Fájdalmas vereség a Női OB/I B-ben
Továbbra is KESI vezeti a tabellát! A tavaszi rangadón nüanszokon múlott a mérkőzés! Március 7.-én Vácott rendezték a női OB/I B bajnokság 3. fordulóját. Az első mérkőzésen a Kecskeméti lányok
KESI győzelem a KUVA Kupán
2 meccs 2 győzelem. A KESI Leány serdülő vízilabda csapat nyerte a Kecskeméti Utánpótlás Vízilabda Alapítvány Kupáját. 2010-02-28.-án került megrendezésre a KUVA Kupa. A leány csapatok közül az Universitas Szeged,
Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság
Ambrus Péter kézilabda régió döntő – U14 fiú Sokat fejlődve, helyenként egészen kiválóan játszott a Kecskeméti Sportiskola 95-ös csapata. Sajnos még a szegedi csapatok ellen van mit fejlődni. Bátrabb játékkal
OSB elődöntő
Bejutott a KESI leány röplabda csapata a magyar bajnokság 6-os döntőjébe Az elmúlt hét kiemelkedő sporteseménye a Gong Rádió Magyar Kupa döntője volt , ami természetesen nagy érdeklődést váltott ki
U14 kézilabdás lányok veretlenül jutottak az adidas gyermekbajnokság országos elődöntőjébe
2010. 02. 14-én Kisteleken régió döntőn vettek részt a sportiskola 14 éves lányai. A résztvevő öt csapat körmérkőzésen döntötte el a helyezések sorsát. A kecskemétiek magabiztosan verték riválisaikat és az
Berlinben edzőtáborozott a KESI 95-ös Vízilabdacsapata!
Hasznos volt az edzőtábor, elégedetten térhettünk haza Berlinből! A Kecskeméti Utánpótlás Vízilabdáért Alapítvány 2003 támogatásával 2010. 01. 31-02. 07-ig. Berlini csapat meghívására utaztunk a német fővárosba, edzőtáborba, ahol csodálatos hetet
Bravúros helyezés
OSB alapszakasz – Fiatal csapatunk bejutott a felsőházba! Az ellenfelekkel szemben szinte 1 évvel fiatalabb korosztállyal sikerült a 3. hellyel a felsőházba kerülni az Országos Serdülő Bajnokságban. Folytatás a felsőházban,
Rizinger András lett a legjobb kapus
Szép siker A Vadkerti Kupa legjobb kapusa Rizinger András (KESI) lett. Gratulálunk és tovább sok sikert!
Adidas Utánpótlás Bajnokság U14 fiú (1995)
Sajnok csak a 3. helyett szerzettük meg. A sok hiba miatt nem sikerült a tornagyőzelem. Kecskeméti Sportiskola – Nyárlőrinc 17-15 (10-5) Lajosmizsei UKC – Soltvadkert 17-14 (6-4) Soltvadkert – Kecskeméti
Alakul a jövő vízilabdacsapata!
Hárman is megkapják az esélyt, hogy válogatottak lehessenek egy korosztályból! A héten jött a hír, hogy a Budapesten január 26-án rendezendő 1995-ben született srácoknak tartandó válogatott edzésre három játékosom is