Nem túl jó hétvége

Lányaink két vereséget szenvedtek egy döntetlen mellett

2010 04 17.-én a KESI 97-es lánycsapat a BVSC fiú csapattal találkozott a ’98 Budapest Bajnokság fordulójában. A fővárosi csapat jóval esélyesebb volt, és ennek megfelelően elhúzott a mérkőzés elején. Lányaink kicsit megilletődtek, de a találkozó második felétől már megfelelő teljesítményt nyújtottak. A BVSC megnyerte a mérkőzést, de a KESI-s lányoknak nem volt szégyenkeznivalójuk.

BVSC – KESI Leány 12 – 4

Gólszerzők: Hochmann 1, Varga 1, Balla 2. Edző: Szabó László.

A KESI leány gyermek csapat az országos gyermek bajnokság rájátszásának 2. fordulójában volt érdekelt vasárnap. Rossz előjelekkel utaztunk a mérkőzésre, hiszen a leg gólerősebb játékosunk hétközben sérülést szenvedett. 2 mérkőzésre került sor, mégpedig a kiírásnak köszönhetően sajnos egymás után. Első meccsét a Dunaújvárossal vívta a kecskeméti csapat, ahol az esélyesebb DVSI 18 – 10-re nyert.

Ezután az Eger következett. Pihenő idő híján fáradtan kezdtük a találkozót. Az ellenfél végig vezetett a mérkőzésen, de lányaink nem adták fel a harcot, és erejükön felül teljesítve döntetlenre hozták a mérkőzést.

DVSI – KESI 18 – 10 (3-3, 7-2, 6-4, 2-1)

Gólszerzők: Varga Alexandra 4, Balla Vivien 3, Lisztes Andrea 2, Földházi Lilla 1. Edző: Szabó László.

ZF EGER – KESI 9 – 9 (3-2, 1-0, 3-4, 2-3)

Gólszerzők: Varga Alexandra 4, Lisztes Andrea 2, Szabó Szonja 1, Forró Bernadett 1, Balla Vivien 1. Edző: Szabó László.

Kategória: Archív