Ismét országos döntőben a kecskeméti kézilabdás leányok

Ismét országos döntőben a kecskeméti kézilabdás leányok

Az U14-es leányok országos elődöntőjét rendezték meg Kecskeméten az elmúlt héten.

A négy csapatos versenyen megyénket a kecskeméti sportiskolások 14 éves diákjai képviselték. Körmérkőzésen jó játékkal a továbbjutó második helyet érték el és már a harmadik évben kvalifikálták magukat a döntőbe. Első mérkőzésüket a Szombathelyi Sportiskolásokkal magabiztos győzelemmel 21-13-as eredménnyel zárták.

A következő ellenfél Győr Gárdonyi DSE csapata volt. Végig vezettek a hírös városi lányok, de utolsó két percben egy ártatlan szituációban a hazaiak legjobbját kiállították és három gólt kaptak és így / 18-20/ két góllal alulmaradtak a Győriektől.

Az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszottak Kutas DSE lányaival. A 4 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a kecskemétiek nagyobb fokozatra kapcsoltak és a félidő végére nyolc gólra növelték előnyüket. A második félidőben sem vettek vissza lendületükből és 25-13-ra diadalmaskodtak. Megérdemelten jutottak az országos döntőbe.

Csapat tagjai: Korsós Dorina, Molnár Csilla, Sebesi Renáta, Kobela Éva, Szőke Alexandra, Sápi Diana, Lakatos Claudia, Herceg Dalma, Palincsár Dorina, Holló Zsanett, Nádházi Tünde, Doszpod Réka és Szentesi-Kovács Renáta.

Edző: Korsós Miklós és Szőke Tünde.

Korsós Miklós: Nagyon készültünk a mérkőzésekre. Be akartuk bizonyítani, hogy továbbra is az ország legjobbjai között a helyünk. A tavalyi kezdő csapatunkból csak hárman maradtak és a cseresorból elő lépőkkel el kellett hitetni, hogy Ők is képesek erre. Néha sajnáltam a játékosaimat a kemény munka terhe alatt, de most már belátják, hogy megérte.

Végeredmény

  1. Gárdonyi DSE Győr (3 2 1 0 54-47 7 5)
  2. Kecskeméti Sportiskola (3 2 0 1 64-45 19 4)
  3. Kutas DSE (3 1 1 1 52-59 -7 3)
  4. Szombathely VSI (3 0 0 3 36-55 -19 0)

Kategória: Archív, Kézilabda