Országos gyermek bajnokság elődöntő 2. torna

Országos gyermek bajnokság elődöntő 2. torna

Március 21-én a Zrínyi Ilona Általános Iskolában megrendezésre került az országos gyermek bajnokság II. fordulója

Résztvevő csapatok: Vasas, Nyíregyháza, Kaposvár, Kecskemét. Az 1. mérkőzés a Vasas és a hazai együttes között zajlott le. Nagyot harcoltak lányink, de ez is kevésnek bizonyúlt, ahoz, hogy a már-már felnőtek között játszó tinilányokat legyőzzék. Sok barát és szülő is kiváncsi volt, hogyan is teljesítenek a hazaiak, ilyen szorult helyzetben. A 2. mérkőzést a kaposváriak ellen játszották. A mérkőzés elég gyengén indult, így sajnos szettet is vesztettek, de a 3. játszmában a csapatnak sikerült összszednie magát, és így győzni. A Nyíregyháziak elleni mérkőzésre a nap végén került sor, fáradt volt a csapat és tulajdonképpen a mérkőzésnek nem volt tétje, ugyanis a továbbjutásra már nem volt esély. A legizgalmasabb rangadót a Nyírsuli és Vasas játszotta 3:2 a nyíregyháziak diadalmaskodtak, így ez a 2 csapat jutott az országos döntőbe. A kecskeméti lányok már csak 7. helyet érhetik el a bajnokságban. Mégis büszkék vagy lányainkra! Hajrá KESI!

Kategória: Archív