Hírek, aktualitások
Országos bajnokságon indultak a sportiskola úszói
2023 évi Országos Cápa Úszóbajnokságot a szegedi Tiszavirág Sportuszodában rendezték meg július 19 és 22 között. A négynapos versenyen 68 egyesület 284 versenyzője képviseltette magát. A lányoknál a 2012-2013, a fiúknál 2011-2012 évjárat legjobbjai álltak rajthoz, akik az évközben, a kvalifikációs időszakban lévő versenyeken megúszták az indulás jogához kötött szintidőket. A Kecskeméti Sportiskolából 9 főnek sikerült ezt elérnie, akik 29 egyéni versenyszámban indultak. A bajnokságon indulók névsora: Demjén Villő, Berta Flóra Magdolna, Pintér Dorina, Gajári Léna, Farkas Flóra, Dusnoki Norbert,
Két sportiskolás birkózó a Kozma István Birkózó Akadémián folytatja a felkészülést
Javában zajlik a nyári szünet, fél szemmel már az őszre figyelünk. Szeptembertől a Kecskeméti Sportiskola Birkózó Szakosztályának két serdülőkorú versenyzője, Hornyák Zalán és Bognár Balázs a Kozma István Birkózó Akadémia programjához csatlakozva folytatja a felkészülést. Két diákkorú birkózónk, Móra Donát és Simon Zsombor az Akadémia tehetségprogramjában szerepel Az általános iskola befejezését követően döntenek az esetleges szorosabb együttműködésről. Minden versenyzőnknek kívánjuk, hogy minden álmuk teljesüljön a sportágon belül!
Eredményes hétvége a korosztályos atlétikai bajnokságon
Atlétáink a szombati napon szépen szerepeltek a korosztályos magyar bajnokságon. Retkes Réka kezdte a napot súlylökéssel, ahol 10.80 méterrel a harmadik helyet szerezte meg. 🥉 Közben Kerezsi Judit magasugrásban 150 centiig jutott, így a 7. helyen zárt. Szintén 100 méteren állt rajthoz Faragó Rómeó, aki ugyancsak futamából első helyen jutott tovább, a döntőben pedig 11.00-val másodikként ért célba.🥈 A fiatalok edzői: Adamik Zoltán, Havas Csaba, Juhász István, Körtvélyesi József Vasárnap is szépen szerepeltek atlétáink az U20 Magyar Bajnokságon a tikkasztó
Koordinációs és képességfejlesztő feladatokat is végeztek a sportiskola kézilabda táboraiban
A napközi rendszerű nyári KESI kézis táborában, 2 hetes turnusban (2023.06.19-23; 2023.06.26-30) élvezhették a fiatalok a közös együttlétet a sportolás mellett. Hétközpontként 8-16 óra között, naponta 3-4 alkalommal több mint 30 gyermek – szakemberek vezetésével – 1-1 órás játékos, koordinációs és képességfejlesztő feladatokkal telitűzdelt foglalkozások keretében fejlesztették mozgástudásukat. A Messzi István Sportcsarnok remek helyszínt biztosított az első héten elsősorban a 11-14 éves, majd a második héten a 9-12 éves korosztályoknak a játékos feladatok és mozgások elsajátítására. A KESI Kézilabda Szakosztály
Schnábel Kevin két számban is aranyérmet szerzett a regionális úszóbajnokságon
2023. július 15-16 között rendezték meg Hódmezővásárhelyen, az Észak-Alföldi, Észak Magyarországi és Dél-Alföldi Regionális Delfin Úszóbajnokságot. A Kecskeméti Sportiskola versenyzői közül Schnábel Kevin két számban is Dél-Alföldi Régió Bajnok lett. A Kecskeméti Sportiskola több más egyesülettel együtt a Dél-Alföldi régió alá tartozik. A rangos eseményen a Dél-Alföldi egyesületek közül 13 klub képviseltette magát. A Kecskeméti Sportiskola 19 fővel indult. A KESI fiataljai a hétvégén kiemelkedő teljesítmény nyújtottak, mert a tavalyi 7 érmet felülmúlva, idén 12 db. érmet nyertek (2 arany
Három kecskeméti fiatal a magyar férfi röplabda válogatottban
A július 9-én Rigában lejátszott döntő második mérkőzésén is vereséget szenvedett a magyar férfi röplabda-válogatott Lettországtól, így is története legjobb helyezését érte a második hellyel a 2018-ban elindított Ezüst Európa-ligában. A csapatnak három kecskeméti fiatal, Boldizsár Péter, Kecskeméti Bálint és Varga Péter is tagja volt. A férfiválogatott szövetségi kapitánya, a szintén egykori kecskeméti Nagy Péter értékelte a válogatott teljesítményét, valamint a Kecskeméti Sportiskola Röplabda Akadémia három játékosának szereplését. Nagy Péter szerint az Európa Liga sorozatban reálisan nyerhető mérkőzéseink voltak, a
Nemzetközi versenyen szerepeltek a Sportiskola ökölvívói
Június 5-10-ig a Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen szerepeltek a Kecskeméti Sportiskola ökölvívói. Németh János vezetőedző beszámolója: A nemzetközi verseny előtt májusban, Vecsésen, Szegeden, Kalocsán, Kiskundorozsmán versenyeztünk a felkészülés alatt. Sajnos nem sikerült olyan jól, mint ahogy vártam az előzetes versenyek eredményei után. Az emlékversenyen indulók közül Ifi 67kg-ban Burai Roland, akit a döntőbe vártam a felkészülése alapján, belázasodott, ezért nem engedtem tovább, orvoshoz kellett vinni. Így meg kellett elégednünk a harmadik hellyel. Ifi +82 kg Mészáros Márk harmadik hely.
Fantasztikus 4 nap a KESI leány LU15-14-es csapattal – kupagyőzelemmel
Péntektől vasárnapig a Kecskeméti Sportiskola leány U15-14-es csapata 7 mérkőzést játszott és valamennyi mérkőzését fölényesen, kiváló játékkal megnyerte. A pénteki U17-es utolsó bajnoki mérkőzését is győztesen fejezte be. (bajnokságról beszámoló később) és ezzel biztosan a 2-4. helyen végzett, pontos végeredményt a hivatalos eredményhirdetésen tudjuk meg. Szombattól hétfőig a XI. Pünkösd Kupán, Kecelen nagyon magabiztos játékkal, veretlenül szerezte meg csapatunk az aranyérmet. Kiváló védekezés és kaputeljesítmény mellet, látványos gólokkal alakítottuk ki a sokgólos győzelmeket. Gólkirálynő: Péli Adél Legjobb játékos: Fűz Emma
Sikeres alapkövetelmény vizsgát tettek a sportiskola úszói
2023. május 27-én, a Kecskeméti Fürdőben szakmai alapkövetelmény vizsgát (minimumvizsgát) tettek a Kecskeméti Sportiskola úszói. A sikeres vizsgáknak köszönhetően, a KESI növendékei már nemcsak háziversenyeken, hanem nagyobb hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyíthatnak a különböző úszásnemekből. A vizsgán 16 fő vett részt, akik közül 10 fő most vizsgázott előszőr. Annak ellenére, hogy nagy volt az izgalom mindenki hibátlanul teljesített, így 32 sikeres vizsgaeredmény született. A vizsgabiztos Hódmezővárhelyről Csókay Miklós volt. Poczó Elemér, a Kecskeméti Sportiskola úszó szakosztálynak vezetőedzője a vizsga
Bajnok a KESI Röplabda Akadémia U20-as fiú csapata
A Kecskeméti Sportiskola Röplabda Akadémia fiú csapata nyerte a dr. Tarnawa Ferdinánd U20-as Országos Bajnokság döntőjét, miután óriási csatában legyőzte azt a Pénzügyőrt, akitől a csoportküzdelem során kikapott. A május 19-21-e között, Dunakeszin megrendezett döntőben aratott bravúros győzelem hátteréről kérdeztük Karagics Mátyást, a csapat vezetőedzőjét. -Óriási hátránnyal indult a csapat a döntőre, mert három játékosunkat is behívta Nagy Péter szövetségi kapitány a felnőtt válogatott keretébe. Közülük egyet el sem engedett a döntőre, Boldizsár Péter a döntő előtti napon csatlakozott hozzánk,
Ezüstérmes az U15-ös leány röplabda csapat
Ezüstérmes lett a KESI Röplabda Akadémia U15-ös leány csapata a május 20-21-én a 2. osztályban rendezett döntőn Kecskeméten. A csapat edzője, az egykori válogatott röplabdázó, Kiss Éva. -A magyar bajnokság 2. osztályának Keleti Csoportjában játszott a csapat, ahol minden ellenfelünkkel oda-visszavágó alapon játszottunk, amely után kialakult egy sorrend. A KESI csapata az első helyen végzett, ezért Kecskeméten rendezhettük meg a döntőt, amelyen a bajnokság első négy csapata vett részt. A végső győztes MTK, a Békéscsaba, amely harmadik lett és a
Kecskeméti Spartacus-KESI és Budaörsi Sport Club női extra ligás asztalitenisz mérkőzést rendeznek
Kecskeméti Spartacus-KESI és Budaörsi Sport Club női csapatai játszanak május 31-én 17:00 órakor Kecskeméten a Széchenyi sétány 11. száma alatti csarnokban a felsőház rájátszás utolsó mérkőzéseként. Különleges esemény, mivel a bajnokság tornarendszere miatt ritkán van alkalom hazai közönség előtt szerepelni. Erre azért kerül sor, mert a budaörsi klub játékosai a meccs halasztását kérték világbajnokságon való részvétel miatt. Számunkra rendkívül megtisztelő, hogy ilyen szintű és képességű játékosokat láthatunk vendégül és játszhatunk ellenük a hazai nézők előtt.
Remekül szerepeltek a sportiskola judosai
Nemzetközi Judo Verseny 40 egyesület 250 judosa lépett tatamira május 20-án, Domaszéken. Öt tatamin folytak a küzdelmek, a Diák ABC és Serdülő korosztály számára. A KESI judosainak eredményei magukért beszélnek. Diák B. 60Kg-ban Melkvi Gábor I. helyezett. Diák B. 35Kg-ban Molnár Máté III. helyezett. Diák A. +66Kg-ban Steixner Gergő II. helyezett. Serdülőink fölözték a diákjaink eredményeit. Nedelkovics Dávid imponáló fölénnyel hozta súlycsoportját, első helyezést ért el, három ellenfelét is ipponos győzelemmel verte. Fehér Maja és Nagy Nimród egyaránt második helyezést
A Magyar Bajnokságon és a Kiskun Kupán szerepeltek a sportiskola birkózói
Ismét dupla hétvége volt a Kecskeméti Sportiskola birkózóinál. Az U20-as korosztály szabadfogású Magyar Bajnokságát Tatabányán rendezték, ahol a nőknél Tóth Zsanett, míg a fiúknál Rácz Olivér jutott döntőbe majd végül ezüstérmet szereztek. Ugyanitt Bognár Zoltán ért oda pontszerző helyre a sportiskola birkózói közül, ő végül ötödik lett a 65kg-ban. A kisebbek Kiskunfélegyházán a közel 300 indulót számláló Kiskun Kupán vitézkedtek összesen 16-an, akik végül nagy küzdelmek után 4 arany-, 4 ezüst-, és 2 bronzérmet, valamint három ötödik helyet szereztek! Gratulálunk
Bronzérmes a sportiskola U14-es leány kézilabda csapata
Fantasztikus teljesítménnyel, a Kecskeméti Sportiskola U14-es leány kézilabda csapata az Országos Gyermekbajnokság 1. osztályában bronzérmes lett a hétvégén, Kozármislenyben. Óriási lehetőség kapujában utazott Kozármislenybe a KESI leány U14-es csapat. A Sportiskola történetében még sohasem állhatott dobogóra leány kézilabda csapat az országos döntőben. Ez az álom is megvalósult. A vasárnapi 2 mérkőzésen a csapat szenzációs játékkal játszva magabiztosan aratott 2 győzelmet, így teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. Gólkirálynő, All Star csapat tagja: Péli Adél Gratulálunk az egész Csapatnak, Adélnak, edzőknek,
A sportiskola U15-ös leány kézilabdázói az országos bajnokság 6. helyén végeztek
Az Országos Gyermekbajnokság leány U15 1. osztályában a KESI leány csapatunk a 6. helyen végzett. Az U14-es korosztályunk 3. helye után szerettünk volna az U15-ös korosztályban is a dobogóra állni. Az álom ugyan nem valósult meg, de fiatal csapatunk – hiszen a csapat fele csak U14-es – így is kiváló teljesítményt nyújtott. A 21 csapatos 1. osztályban a 6. hely, a sok neves csapat társaságában, hatalmas bravúr. Ráadásul ebben a korosztályban is mi adatuk a gólkirálynőt! Gólkirálynő: Péli Adél Játékosok:
Nemzetközi úszóversenyen álltak rajtkőre a sportiskola úszói
2023. május 20-21 között, Szentesen rendezték meg a XXVI. Óvodától az Olimpiáig elnevezésű nemzetközi úszóversenyt. A rangos, kétnapos megmérettetésen 21 egyesület, 277 versenyzője képviseltette magát. A Kecskeméti Sportiskola 30 fővel indult. A Kecskeméti Sportiskola úszói kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nemcsak az egyéni csúcsok, hanem az érmek számát tekintve is. A KESI úszói összesen 39 érmet nyertek, (13 arany, 14 ezüst, 12 bronz), és ezzel a KESI az egyesületek közti pontversenyben a 6. helyen zárt. A Kecskeméti Sportiskolából érmet nyert versenyzők: Pintér
Évzárót tartottak a sportiskola jégkorongozói
A Kecskeméti Sportiskola Jégkorong Szakosztálya szombaton megtartotta évzáró ünnepélyét a Mercedes-Benz Sport Akadémián. Eredményes évet zárt a szakosztály, mert az U16-os korosztály csapata megszakítás nélkül 3. éve nyeri a Magyar Bajnokságot, az U18-as korosztály csapata pedig ezüstérmet szerzett. Ivkovicné Béres Tímea, a sportiskolát és az akadémiát működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, a covid időszak után újabb gondok jelentkeztek, mert a szomszédban zajló háború miatta gazdasági nehézségek a sportba is begyűrűztek. -Összefogásra volt szükség, hogy egyáltalán megnyílhatott
Esztergomban játszottak a rögbis lányok
Újabb győzelmet sikerült az idei listához adni U16-os lányainknak. A hideg esős időben Esztergomban megrendezett 7. női fordulón a hazaiakkal szemben kétszer maradtunk ugyan alul, de a Nádasdladánnyal két szoros mérkőzésen egy ide, egy oda lett a vége. Óriási gratuláció a lányoknak a kitartásukért, és egyben sok sikert az utolsó fordulóhoz, amelyre május 21-én a Kincsem Parkban kerül majd sor. A remek fotókat Hídvégi János Gábor készítette. Hajrá KARC-KESI utánpótlás!
Hazai pályán versenyeztek atlétáink
Az elmúlt hétvégén hazai pályán mutatkozhattak be atlétáink. A KARC-KESI versenyzői a Centrum Régió U14 és U16-os korosztály versenyén mérkőztek meg Budapest, Pest megye nyugat, Tolna megye, Baranya megye és Bács-Kiskun Megye legjobbjaival. Ez a verseny egyben pontverseny is, ahol összemérik az egyesületek teljesítményét. Nagy örömünkre a jóval esélyesebb Ikarusz BSE előtt megnyertük a pontversenyt, ami kimagasló teljesítmény. A verseny során több érmet is szereztek KESI színeiben is induló atléták. Takács Luca az U14-es korosztályban 3 aranyat gyűjtött, Domokos Szonja