Három érem és egy pontszerző hely Egerből!

Három érem és egy pontszerző hely Egerből!

Három érmet és egy pontszerző helyet hoztak a Kecskeméti Judo Club-KESI judosai az Egri országos versenyről.

Szeptember 16-án hatalmas induló létszámmal rendezték meg a Tóth Péter Emlékversenyt Egerben.

Fehér Maja szorgalmasan dolgozott az edzéseken a nyár folyamán, ennek meg is lett az eredménye, hiszen a dobogó legmagasabb fokára tudott állni. Minden meccsét ipponnal nyerve +63kg-ban aranyérmes lett.

Steixner Gergő diák A +66kg-ban 4.helyen végzett.

Verdung Máté szépeket meccselve végül helyezetlenül zárt.

Nedelkovics Dávid 60kg-ban öt mérkőzést vívva, Bronz éremmel térhetett haza. Minden mérkőzésén ipponos győzelmet aratott, második meccsén hajszál híján veszített, viszont a vigaszágon szépen menetelt és végül a bronz meccsen szépített.

Major Gábor három mérkőzést küzdve, magabiztosan nyerte a 66kg-ot. Augusztusban egy makacs vállsérüléssel küzdött, de úgy néz ki meggyógyult belőle és nem maradt el a bravúr!

A Tóth Péter Emlékverseny volt az első verseny az őszi versenyidőszakban, az országos versenyek között. Judokáinkon látszódott a nyári felkészülés. Érmes judosaink szépen végig dolgozták a nyarat, mely meg is hozta gyümölcsét. Akinél még elmaradt a bravúr, megígérte beleveti magát az edzésekbe!

Értékelte a látottakat Nagysolymosi Tibor Edző.

Eredmények:

Fehér Maja serd. +63kg 1.hely

Steixner Gergő Diák A +66kg 4.hely

Verdung Máté Diák A 38kg helyezetlen

Verdung Imre serd. 50kg helyezetlen

Nedelkovics Dávid serd. 60kg 3.hely

Major Gábor serd. 66kg 1.hely

Edzők: Nagysolymosi Tibor, Cseh Márk