Judo
Egy ezüst és egy bronz a cselgáncsozók hétvégi termése
A hétvégén Baján rendezték meg a judosok diák C korosztályának egyéni- és csapat országos bajnokságát. A Kecskeméti Sportiskola Judo Szakosztályát két sportoló képviselte. Egyéniben 39kg- ban Kis Csongor ezüst-, 27kg-ban
Érmek 28 kg-tól 81 kg-ig!
Rendkívül népes mezőny gyűlt össze november 13-án a Zsoldos Zsolt Emlékversenyen, ahol a kecskeméti utánpótlás judo színe-java is tatamainra lépett. A mennyiség mellett a minőségre is figyeltek a kecskeméti fiatalok,
Kettő első helyezés az Országos Bajnokságról!
Most kaptuk a hírt, hogy a KESI KJC judokái, nevezetesen Szabó Csaba és Holló Dániel országos bajnokok lettek! A hétvégén Baja adott otthont az Országos Bajnokságnak, ahol Szabó Csaba a
Két nap, három aranyérem
A hétvégén Várgesztesen léptek tatamin-ra a KJC-KESi judokái. Szombaton a korosztályos Magyar Köztársaság Kupára. Nagysolymosi Sándor tanítványai eredményesen küzdöttek. Hárman szereztek helyezést, ebből ketten aranyérmet. Polyák Krisztina a 63kg-ban, 4
Értékelnek az edzők
Egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza a kecskeméti fiatalok a 45. alkalommal megrendezett Gyermek Világjátékok helyszínéről. Eltelt pár nap, letisztultak, kikristályosodtak a kinti élmények. A kesi.hu a három szakmai vezetőt
Az első versenynap eseményei a Gyermek Világjátékokon.
A kecskeméti delegáció szerencsésen megérkezett a Skóciába. Az első két napot városnézéssel, a körülmények feltérképezésével és edzéssel töltötte. A srácok szemmel láthatóan élvezik a skóciai nyarat. A kezdeti informatikai problémáink
Bemutatkozás
A Kecskeméti Sportiskola -szerződéses kapcsolatban a Kecskeméti Judo Clubbal- judo szakosztályában mintegy 110 gyerek űzi ezt a sportot, magyar nevén a cselgáncsot.
Csapatok, csoportok
A Kecskeméti Sportiskola judo szakosztályában az alábbi korcsoportos csapatok edzenek: Diák A, B, C serdülő ifi junior és U23-as
Világkupa bajnok KESI-s cselgáncsozók
A hétvégén Győrben került megrendezésre a Serdülő Világkupa. A serdülő judosok életében ez egy hatalmas mérfölkő, hiszen itt találkoznak először azokkal a versenykeretekkel, ami a felnőtt érát is jellemzi. A