Röplabda
III. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Országos Döntője
2010 június 15-17-ig Pécsen zajlott a III. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Országos Döntője,ahol a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola a második helyen végzett! A csoportmérkőzések során a jóval esélyesebb Kunhegyes és
A magyar serdülő bajnokság bronzérmesei a KESIS röpis lányok!
Kaposváron rendezték meg az idén is az OSB döntőjét. A tavalyi jó szereplést várták el a csapat vezetői és még maguk a lányok is. A felkészülés utolsó hete nem volt
OSB elődöntő
Bejutott a KESI leány röplabda csapata a magyar bajnokság 6-os döntőjébe Az elmúlt hét kiemelkedő sporteseménye a Gong Rádió Magyar Kupa döntője volt , ami természetesen nagy érdeklődést váltott ki
„Négy város tornája” hazai sikerrel
Szeptember elején találkoztunk az edzői konferencián a szolnoki, jászberényi, szegedi kollégákkal, akikkel megbeszéltük,hogy a sportágunk fejlődése érdekében egy verseny sorozatot szervezünk, ahol csapataink folyamatos játéklehetőséghez jutnak. Az első torna Szolnokon
Osb második forduló
Sikeresen vették a második akadályt is a KESIS röplabdás lányok. Budapesten a BSE csarnokában zajlott a serdülő bajnokság 2. fordulója. Elég lehangoló látvány fogadta a csapatokat, mikor beléptek a MAGYAR
Osb első forduló
Október 24- én játszotta le az első fordulót a KESI leány röplabda csapata a 2009-2010 -es serdülő bajnokságban. A tavaji versenysorozat végeredménye alapján kialakított csoportot a legjobb 4 csapat alkotja,
Athénban a gyermek világjátékokon a kesi röpisei diadalmaskodtak
Athénban rendezték meg a 43. Gyermek Világjátékokat, ahol a kecskeméti küldöttség tagjaiként a kecskeméti sportiskola röpisei hatalmas sikert aratva aranyérmet szereztek. A világjátékokon 5 földrész 80-nál is több városának fiataljai
Serdülő bravúr a kecskeméti röplabdában
Az elmúlt hétvégén Kaposváron rendezték a serdülő röplabda országos döntőt, melyen részt vettek a kecskeméti lányok és a fiúk is! Szappanos Tibor tanítványai a csoport második helyét elcsípve, majd az