Serdülő bravúr a kecskeméti röplabdában

Serdülő bravúr a kecskeméti röplabdában

Az elmúlt hétvégén Kaposváron rendezték a serdülő röplabda országos döntőt, melyen részt vettek a kecskeméti lányok és a fiúk is! Szappanos Tibor tanítványai a csoport második helyét elcsípve, majd az Eger csapatát kiejtve eldöntőt játszhattak a bajnokesélyes Vasas ellen.

A bravúr nem sikerült és másnap a bronzéremért játszhatott a csapat! A lányok parádés játékkal 2-0ra elmentek a jobbnak tartott békéscsabai lányok ellen, de aztán kiegyenlített lett a játék és a döntő játszmában minimális 2 pont különbséggel vereséget szenvedtek.

A negyedik hely igy is nagyszerű eredmény, büszke lehet rájuk mindenki. A fiúknak rosszul indult a verseny. A nyitómeccsen kikaptak a Kaposvártól, majd a nyíregyházi fiúk ellen megsérült a csapat kapitánya, Szappanos Dávid, és többen is jelezték, hogy baj van a vádlijukkal. Verebélyi Zsolt edző időt kért és próbálta felrázni a fiúkat.

Miközben a pályán a fiúk feszülten, idegesen játszottak addig a pálya szélén a csapatkapitány fájdalmai nem szűntek. Ezután Beóka Bence vezetésével megfordították a meccset és ezzel a középdöntőbe jutott a csapat, ahol a Szeged volt az ellenfél. Hosszú tanácskozás után, kötéssel a lábán újra pályára lépett Szappanos Dávid és a fiúk megfordítva a meccs állását az elődöntőbe kerültek. A bajnokesélyes Dunaújváros volt az ellenfél, akik csoportelsőségüknek köszönhetően délelőtt nem játszottak meccset.

Minden a kecskeméti csapat ellen szólt és úgy látszott két szett utána oda a döntőbe jutás, de a háló túl oldalán lesérült a center Jan Johansson és az addig magabiztos csapat összeesett. A kecskemétiek felpörögve, parádés blokkokkal, mentésekkel, ütésekkel szétzilálták és padlóra küldték az addig verhetetlennek hitt dunaújvárosiakat.

A döntőben ismét a házigazda ellen léptek pályára, ahol nem sikerült a bravúr az extázisban játszó kaposváriakkal szemben. A fiúkra a fáradtság volt jellemző , ami kihatott a játékra. Végül a házigazda 3: 0 -ra megnyerte a mérkőzést és hazavihette a bajnoki serleget.

A fiúk ezüst érme így is szépen csillog, évek óta a dobogó valamelyik fokára mindig felállnak. A lányok negyedik helye nagyszerű teljesítmény, újra vissza kerültek az élmezőnybe, ami reményt ad arra, hogy a kecskeméti női röplabda sport újra felvirágozzék.

Kategória: Archív, Röplabda