Athénban a gyermek világjátékokon a kesi röpisei diadalmaskodtak

Athénban a gyermek világjátékokon a kesi röpisei diadalmaskodtak

Athénban rendezték meg a 43. Gyermek Világjátékokat, ahol a kecskeméti küldöttség tagjaiként a kecskeméti sportiskola röpisei hatalmas sikert aratva aranyérmet szereztek.

A világjátékokon 5 földrész 80-nál is több városának fiataljai versenyeztek 7 sportágban. A röplabdásoknál a KESI-sek a csoportban veretlenül meneteltek. 2-0-ra verték az osztrák Innsbruck csapatát, majd 2-0-lal vágtak vissza a kanadai Hamilton együttesének a tavalyi san-franciscoi döntőbeli vereségért. Utolsó csoportellenfél a hazai athéni alakulat volt, szintén 2-0-ás magyar siker. Készülhettünk a keresztjátékra, ahol a döntőért játszhattunk. A jó erőkből álló görög Patrasz csapatát nagyon jó játékkal simán vertük az első játszmában, majd a másodikban a hazai szurkolók és a hathatós bírói segítség is csak szorosabbá tudta tenni a küzdelmet. Helyén volt a fiúk szíve és megint csak 2-0 lett, ami azt jelentette, hogy döntőt játszhattunk. A másik ágon a romániai Bukarest együttese 2-1-es nagy küzdelemben vívta ki a döntőbe jutást.

A fiúk nagyon várták az aranyharcot a legjobb fizikumú ( 3db. 195 cm feletti játékossal rendelkező ) , de egy kicsit nagyképű és lezser román csapat ellen. Mivel a tornát rendhagyó módon 2 nyert szettre, és 21 pontig tartó játszmákkal rendezték, így minden labdamenetnek hatalmas jelentősége volt. Ellenfelünk egyszerűbb, a nagy ütésekre épülő játékára, jól felkészültünk, de a szett közepére kicsit elhúztak, amit néhány ászértékű szervával ellensúlyoztunk, és bravúros hajrával fordítottunk. 1-0 (22-20). A második játszma is hatalmas küzdelmet hozott, és itt nagyon sokat számított, hogy sokan bíztattak bennünket, köztük a küldöttségen kívüli sportot szerető felnőttek is. Nagy ütések, jó blokkok és mezőnybravúrok kellettek a 2. szett megnyeréséhez, 2-0 (21-18), így egy örömtánc és a szurkolóinkkal való pacsizás után ez állt az eredményjelzőn:

VOLLEYBALL ATHÉN 2009 WINNER KECSKEMÉT-HUNGARY

A csapat tagjai: SZIRMAI ANDOR, MELKVI DÁNIEL, BALLA SZABOLCS, ERKI MILÁN, KISS BALÁZS, FAZEKAS ZSOLT, KALOCSAI TAMÁS

A gyerekek, ifj. DUNSZT FERENC, SEREMET ATTILA és NAGY PÉTER tanítványai

Kategória: Archív, Röplabda