Fritz Ágnes, a Kecskeméti Sportiskola (KESI) sportszakmai vezetője kimagaslóan jól sikerült évként értékelte 2021-et, annak ellenére, hogy a járványhelyzet miatt nehézségek is adódtak. A KESI 11 szakosztályában több mint 1100 fiatal sportol. Az évek óta tartó fejlesztéseknek, a kiváló edzői háttérnek köszönhetően, a fiatalok az elmúlt évben utánpótlás Eb-n érmes helyezéseket szereztek, valamint az öt csapatbajnoki cím mellé felnőtt és utánpótlás magyar bajnoki győzelmekkel is büszkélkedhetnek.
Kecskeméten rendezték meg a jégkorong U16-os korosztály 3X3-as országos bajnokság döntőjét, valamint a röplabda országos U15-ös és U17-es bajnokság döntőit, és nagy öröm volt, hogy mindhárom fináléban a KESI csapatai diadalmaskodtak – emelte ki a sportiskola országos csapatbajnokait a sportszakmai vezető.
A vízilabdázók is kimagaslóan teljesítettek, hiszen a sportiskola fennállása óta először sikerült a legmagasabb osztályba feljutniuk.
Az Atlétika Szakosztálytól Szűcs Szabina és Palkovits István, a Kézilabda Szakosztálytól Molnár Dorottya, a Röplabda Szakosztálytól Kiss Gréta és Vezsenyi Adrienn bizonyított a felnőttek között is.
A judosoknál kiemelkedik az ifjúsági korú Major Ádám, aki korcsoportjában magyar bajnok, de az utánpótlás országos bajnokságon is kiválóan szerepelt. Mellette Czigány Zsombor, Major Gábor, Nagy Nimród és Szendrővári Zsombor tudott a magyar bajnokságon dobogóra állni.
Összességében atlétikában 25 magyar utánpótlás bajnoki cím, judoban 3, asztaliteniszben 1, jégkorongban 2, röplabdában 3, úszásban 25 utánpótlás bajnoki cím bizonyítja a sportiskola szakosztályaiban folyó munka eredményességét.
– Az egyéni és a küzdősportoknak teremtettünk jobb körülményeket, de mindegyik szakosztály részesült a különböző támogatásokból, fejlesztésekből – hangsúlyozta az egykori kiváló röplabdázó, aki már harmadik éve vezeti a sportiskolát.
Elmondta, hogy a beruházásoknál alapvetően figyelembe vették a vírushelyzet által előidézett körülményeket. A Sportegyesületek Országos Szövetsége által nyújtott támogatásból és az EMMI által kiírt pályázatok segítségével, több százmillió forint összegű beruházásokat valósítottak meg 2021-ben.
A Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakiskola sportcsarnokát és öltözőit felújították, korszerűsítették a világítást, eredményjelzőt szereltek fel, megújult a pályák festése. Két raktárkonténert is felállítottak, amelyeket csak eszközök tárolására használják.
Különböző eszközök beszerzése fontossá vált a sportképzés, valamint a sportolás körülményeinek és színvonalának emelése érdekében. Tekintettel a COVID-19 egészségügyi hatásaira, szövődményeire, a sportfoglalkozások alatt minden sportolót folyamatos kontroll alatt kell tartani, amihez nagy segítséget nyújtanak a különböző edzéssegítő, prevenciós és rehabilitációs eszközök. A különböző sportágakhoz javasolt eszközöket pályázati úton szerezték be.
A fejlesztésekről egy film is készült, amelyet az alábbi linken lehet letölteni:
https://drive.google.com/drive/folders/1Ip4B3cblG0x96bTx5O6-K-QaZN4TrJ_z?usp=sharing
A Sportegyesületek Országos Szövetsége által nyújtott támogatásból elkészült a Bóbis Gyula Sportcsarnokban a konditerem. Két szakosztály, az atléták és a judosok kérésének megfelelően választották ki a gépeket, amelyek azonban minden sportágat ki tudnak szolgálni. A pályázatba belevették még a rehabilitációs és regenerációs eszközöket is.
A Bóbis Gyula edzőcsarnok vizesblokkjaiban felújították a mosdókat, a zuhanyzókat a mellékhelyiségekkel együtt. A judosok edzőtermébe légkondicionáló berendezéseket szereltek fel. A birkózó szakosztály otthonában, a Balla József Sportközpontban is légkondicionálót szereltek fel. Az asztaliteniszezők edzési és versenyzési lehetőségeit is sikerült korszerűsíteni a világítás teljes felújításával, valamint a kazán korszerűsítésével.
A Kecskeméti Atlétika Centrum területén kialakításra került egy 4X4 méteres atlétikai dobókör. Céltorony és bírói lelátó, a versenyek elektromos időméréséhez szükséges célfotó berendezés is elhelyezésére került.
Fritz Ágnes kiemelte: a sportágfejlesztési koncepció keretében növelték a főállású edzők és sportvezetők számát, javították a napi munkavégzés feltételeit, valamint növelték az igazolt utánpótláskorú versenyzők számát.
– Célunk, hogy sportágaink tovább fejlődjenek, hosszútávon biztosítsuk az utánpótlás nevelést, gondoskodjunk a szakembereink továbbképzéseiről – tette hozzá a KESI sportszakmai vezetője.