Kézilabda

Kezdőlap
Archív Kézilabda

Jól szerepelnek a kézisek

Az Erima gyermekbajnokságban januárban folytatódtak a fordulók több korosztályban is. Eddig továbbjutott a megye selejtezőből a 2003-as, 2002-es, 2001-es fiú csapat, ők februárban a megye döntőn harcolhatják ki a régió

Archív Kézilabda

Éremeső a Mizse kupán

A hírős városiak mindhárom korosztályban, U9-U10-U11, éremmel jöttek haza az idei Mizse kupáról. December 2-án a 2003-oknak, december 9-én a 2002-eknek, december 16-án pedig a 2001-eknek rendezték meg a tornát.

Archív Kézilabda

A másik csoportból is továbbjutottak az U12-ek

Az Erima bajnokság 2000-es születésűek megyei selejtezőjének „A” csoportjából is továbbjutott a Kecskeméti Sportiskola kézilabda csapata. A tavalyi szezonban az országos elődöntőig menetelő csapat könnyedén vette az első fordulót Lajosmizsén.

Archív Kézilabda

Mindkét csapatunk továbbjutott a megye döntőbe

Az Erima bajnokság első fordulóját akadálytalanul vette az U11-es fiú kézilabda csapatunk. Múlt héten került megrendezésre a megyei előselejtező, ahol a kecskemétiek veretlenül vívták ki a továbbjutást Lajosmizsén. Az U12-es

Archív Kézilabda Úszás

Siker az idei Mizse Szivacskézilabda Kupán

A Kecskeméti Sportiskola U9-es fiú csapata a hétvégén meghívásos tornán vett részt, amelyen ragyogó csapat munkájának köszönhetően ezüst érmét és egy különdíjat is hazahozhatott. A tornán öt csapat körmérkőzésekben döntötte

Archív Kézilabda

Két arany és egy ötödik helyezés a Patrocínium Kupáról

A Piarista Iskola kezdeményezésével a nevéhez hűen, patrónusok által került megrendezésre az idei Patrocínium Kézilabda Kupa, amelyen a Kecskeméti Sportiskola is szép eredményeket értek el. Két arany érmet és egy

Archív Kézilabda

Elindult a kézis fiúk gyermekbajnoksága

Megyei elődöntővel vette kezdetét az országos gyermekbajnokság az U13-as kézilabdás fiúk számára. A három csapatos fordulóban a KESI csapata Kiskunhalasra utazott, hogy megszerezze a továbbjutás jogát az eggyel idősebb (U14)

Archív Kézilabda Röplabda

Csoportelsők a röpis lányok

A KESI gyermek leány röplabdázói sikerrel vették az OGYB első és második fordulóját 2012. október 13-án, Kecskeméten rendezték meg az országos röplabda gyermekbajnokság első fordulóját az A4-es csoport csapatai között.

Archív Kézilabda

Villámtornán vettek részt a szivacskézis fiúk

Villámtornát rendeztek október 13-án szombaton a fiú kézilabda U9-es korcsoportjának. A házigazda Kecskemét két csapattal állt ki a barátságos felkészülési tornára. A Piarista Iskola adott otthont az idei Villámtornának. A

Archív Asztalitenisz Atlétika Judo Kézilabda Ökölvívás Röplabda Vízilabda

Sportiskolás tanévnyitó díjátadóval

2012. szeptember 15-én szombat délután tartotta a Kecskeméti Sportiskola az immár hagyományosnak mondható tanévnyitó ünnepségét. Már ötödik alkalommal indul a tanév/bajnoki év a Kecskeméti Sportiskola ifjú sportolói és edzői számára. Nemzeti

Archív Kézilabda

Nagyon jól sikerült a KESI-KEMPA kézilabda élménytábor

Remek hangulatban, profi körülmények között zajlott a Kecskeméti Sportiskola és a Kempa közös kézilabda élménytábora. Hétfőn és kedden Avar György, szerdán Kozaróczy Tibor, csütörtökön Elek Gábor, pénteken pedig Győrfi János

Archív Kézilabda

Kecskeméten van jövője a fiatal tehetségeknek – évértékelő

  Egyre növekvő utánpótlásbázissal büszkélkedhetnek a Kecskeméti Sportiskola kézilabda-szakosztályánál. Vazul Zsolt honlapunknak elmondta, hogy a hírös városban nevelkedő fiataloknak van jövője helyben, ezért is csábító számukra, hogy itt folytassák karrierjüket.

Archív Kézilabda

Bronzérem a nemzetközi kézilabda tornán

A Kecskeméti Sportiskola 2001 – es és 2000 – es csapata 2012. június 2 – 3. között az Orosháza Cup nemzetközi kézilabda tornán III. helyezést ért el. Képek és eredmények

Archív Atlétika Kézilabda Úszás Vízilabda

Kecskeméti vízilabda sportszakmai tervezete 2011-2015

A sportolás egyre fontosabb szerepet tölt be az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésében, valamint a fiatalok személyiségének formálásában. Ebben a tervezetben öt évre kívánjuk a célokat vázolni. Saját bőrünkön tapasztalhattuk

Archív Kézilabda Ökölvívás

Részletes eredménysor a Pünkösd Kupáról

Két aranyat és két ezüstöt szereztek a kalocsai Pünkösd Kupán a Kecskeméti Sportiskola fiú kézilabdázói. Részletek a címre kattintva.

Archív Kézilabda

Két arany és két ezüst a Pünkösd Kupáról

Két aranyat és két ezüstöt szereztek a kalocsai Pünkösd Kupán a Kecskeméti Sportiskola fiú kézilabdázói. Az F1 és F2 korosztályokban másodikak lettek a kecskemétiek, míg az F3 és F4 korcsoportokban

Archív Kézilabda

Négy korosztályban is döntőt játszhat a KESI a Pünkösd Kupán

Szombaton vette kezdetét Kalocsán a Pünkösd Kupa, melyre tizenegy csapattal utazott el a Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztálya. Honlapunkat Vazul Zsolt, a szakosztály vezetője arról tájékoztatta, hogy három fiú korosztályban már

Archív Kézilabda

Két korcsoportban is nyertek a KESI-s kézisek

Szombaton nem csak a Messzi István Sportcsarnokban, hanem a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában is kézilabdáztak a KIDS Kupa keretein belül. A lányok harmadik korcsoportját a KESI nyerte, illete

Archív Kézilabda

A Piár nyerte a kézilabdázók III. korcsoportját a KIDS Kupán

Pénteken vette kezdetét a KIDS Kupa, melyre az ország számos tájáról érkeztek csapatok. A katolikus iskolák közötti versenyen, kézilabdában a harmadik korcsoportot a kecskeméti Piár nyerte.

Archív Kézilabda

8. hely a békési tornán

  A Kecskeméti Sportiskola U11 – es (2000 – es) csapata az Országos Kézilabda Gyermekbajnokságon 2012. május 5-6. Békésen, s 8. helyezést ért el.