Koordinációs és képességfejlesztő feladatokat is végeztek a sportiskola kézilabda táboraiban
A napközi rendszerű nyári KESI kézis táborában, 2 hetes turnusban (2023.06.19-23; 2023.06.26-30) élvezhették a fiatalok a közös együttlétet a sportolás mellett. Hétközpontként 8-16 óra között, naponta 3-4 alkalommal több mint 30 gyermek – szakemberek vezetésével – 1-1 órás játékos, koordinációs és képességfejlesztő feladatokkal telitűzdelt foglalkozások keretében fejlesztették mozgástudásukat. A Messzi István Sportcsarnok remek helyszínt biztosított az első héten elsősorban a 11-14 éves, majd a második héten a 9-12 éves korosztályoknak a játékos feladatok és mozgások elsajátítására. A KESI Kézilabda Szakosztály edzői a délelőttök folyamán kiváló hangulatú feladatokkal mozgatták meg a fiatalokat. Délután már főleg az egymás közötti játékok domináltak (kézilabda, foci, méta). Középiskolás diákok is segítettek a szervezésben, illetve a foglalkozások alkalmával segítséget nyújtottak a foglalkozásokat vezető edzőinknek.