Úszótábor

Úszótábor

 

Több mint félezer gyerek vesz részt a Sportiskola nyári úszótáboraiban

A Kecskeméti Sportiskola nyári úszótáboraiban két csoportban folynak az edzések a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark felújított és átépített 50 méteres medencéjében és a Kecskeméti Fürdő tanmedencéjében. A két csoportban több mint ötszáz gyerek fejleszti úszótudását, vagy tanul meg úszni ezen a nyáron. Azoknak az úszóknak, akik már korábban is versenyeztek 7 héten keresztül tart a tábor, június 16-tól július 31-ig, a külsősöknek, akik nem versenyzők, nekik 9 héten keresztül június 16-tól augusztus 14-ig tart a tábor – mondta Poczó Elemér, a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztályának a vezetője. Kiemelte: koronavírus okozta vészhelyzet miatt a táborokban a létszámokat korlátozni kellett a korábbi évekhez képest, főleg a külsős gyerekekből tudtak kevesebbet felvenni, mert az előírásokat, az egymástól ajánlott távolságokat betartatják velük. A versenyzőknél heti 33 fő lehet a maximális létszám, amit teljesen feltöltöttek. A külsősöknél szintén nagy az érdeklődés a táboraikra, ahol heti 35 gyereket tudnak fogadni.

-A nyarat szeretjük kihasználni, mert a napi két foglalkozásnak köszönhetően, nem csak fizikálisan tudunk intenzívebb edzést tartani, hanem a jelen lévő 4 edző segítségével, sokkal több idő jut a technika javítására, csiszolására – hangsúlyozta a vezetőedző.

A nem versenyző gyerekeknél az első két héten a kisebb létszám miatt két edzővel dolgoznak, a harmadik héttől azonban, a teljes létszámnál, már négy edző lesz. A tábornyitás reggel 7-8-ig tart, akkor érkeznek a gyerekek. Ezután 9 óráig egy szárazföldi erőfejlesztő edzés következik gimnasztikával, játékkal együtt. Egy kis szünetet követően az első vízifoglalkozás 11 óráig tart, fél 12-től ebéd, majd egy csendes pihenő következik. Fél 2-től a második úszóedzés 3 óráig tart. Ezután az időjárás függvényében strandolás vagy játékos foglalkozás következik. Délután 4 és 5 óra között van a táborzárás. Optimálisan állítják be a terhelést a gyerekeknek, hogy használjon az edzés, de lehetőség szerint ne menjen el a kedvük az úszástól annak érdekében, hogy jól ki tudják használni a hosszú nyári periódust.

– Azt vesszük észre, hogy a nap végére a gyerekek kellemesen elfáradnak, de másnap mosolyogva jönnek – fűzte hozzá a szakosztály vezetője.

 

Kategória: Archív, Kézilabda, Úszás