Úszás

Kezdőlap

A Kecskeméti Sportiskola 2023-ban is meghirdeti, immár hagyományosnak mondható úszótáborait heti turnus beosztásban, 6-14 év közötti gyermekek részére. Az úszótábor

Március utolsó napján rendezte meg a Magyar Úszó Szövetség Budapesten, a Gyarmati Dezső uszodában az úszók „B” kategóriájának I. és

Nyári úszótábor

2023. március 25-26 között, Hódmezővásárhelyen rendezték meg a X. Gyarmati Kupa Nemzetközi Úszóversenyt. A rangos eseményen a hazai csapatokon felül,

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2023-as évben új „kezdő – vízhez

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2023-as évben új „kezdő – vízhez

2023. február 25-26 között, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen indultak a KESI úszópalántái, akik 37 egyesület közül

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2023-as évben új „kezdő – vízhez

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2023-as évben új „kezdő – vízhez

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Értesítjük Önöket, hogy az úszótanfolyamokra az előregisztrációt 2023. február 13-án (hétfő) 16:00 óráig meghosszabbítottuk. A Kecskeméti

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2023-as évben új „kezdő – vízhez

2022. december 16-18 között, a Kecskeméti Fürdő adott otthont az IV. Cikluszáró úszóversenynek. A rangos, három napos eseményen 28 egyesület

2022. december 01-én, a Kecskeméti Fürdőben szakmai alapkövetelmény (minimumvizsgát) tettek a Kecskeméti Sportiskola legfiatalabb úszói. A sikeres vizsgáknak köszönhetően, a

2022. november 12-13 között, 12. alkalommal Szegeden rendezték meg a hagyományos „Naturtex Kupa” nemzetközi úszóversenyt. A szegedi Tiszavirág Sportuszodában szombaton

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztálya által meghirdetett  „kezdő- vízhez szoktató” csoportjaira a jelentkezés lezárult. Ma

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata az idei tanévben évben új „kezdő- vízhez

Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata az idei tanévben évben új „kezdő- vízhez

Tisztelt Szülők! Szeretnénk tájékoztatni minden kedves érdeklődőt, hogy 2022. szeptember 12-től induló „új úszó tanfolyamainkra” tájékoztatót (oktatások időpontjai, oktató neve

Az úszó Európa Bajnokságon Rómában, a 4×100m férfi gyorsváltó tagjaként Mészáros Dániel, a Kecskeméti Sportiskolában nevelkedett versenyző ezüstérmet szerzett. 😊

2022. július 16-17 között rendezték meg Hódmezővásárhelyen, az Észak-Alföldi, Észak Magyarországi és Dél-Alföldi Regionális Delfin Bajnokságot. A Kecskeméti Sportiskola több