Hírek, aktualitások
A távolugró Németh Mátyásnak az olimpiai részvétel a célja
Február 10-én tartották meg Kecskeméten a sportbálat, amelyen az év sportolóit kitüntették. A Kecskeméti Sportiskola atlétikai szakosztályának egykori versenyzője, a Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club jelenlegi versenyzője Németh Mátyás lett az év utánpótlás sportolója, aki nem kisebb célt, mint az olimpiai részvételt tűzte ki maga elé. Bátyja példáján egykor magasugrónak induló, majd a távolugrásra váltó sportolónak, a sok tehetséges versenyzőt felnevelő Adamik Zoltán az edzője. Fotó: Török Attila Németh Mátyás Szekszárdról érkezett 2019-ben a Neumann János Egyetemre, ahol 2023-ban jármű
Márciusban úszótanfolyamok indulnak
Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2024 év új ciklusában „kezdő” csoportokat indít. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyamokra csak előregisztrációt követően lehetséges majd a jelentkezés! Az “Új” tanfolyamokra mai naptól lehet előregisztrálni. (Az előregisztrációval kapcsolatos információk a weboldalon olvashatóak!) A tanfolyamokra 2024.03.01.-jén (pénteken) 13:00 órától lehet majd jelentkezni. Az előregisztráció és a jelentkezés online módon, egy weboldalon keresztül történik. https://uszasoktatas.weblap.pro A tanfolyami 10 alkalmas bérlet ára: 15 000 Ft / fő
Öt érmet és öt pontszerző helyet szereztek a sportiskola judosai a hétvégén
Szépen meneteltek a Kecskeméti Sportiskola – Kecskeméti Judo Club judosai az Ifjúsági Magyar Bajnokságon, hiszen három érmet és három pontszerző helyezést értek el. Nagy Nimród 42kg-ban Ezüstérmes lett, három mérkőzést nagy fölénnyel megnyert, a döntőben sajnos alul maradt. Prikkel Zsombor 73kg-ban szintén Ezüstérmes lett. Jó formában versenyzett Zsombor, a döntőig minden mérkőzését ipponnal nyerte, sajnos a döntőben nem sikerült a bravúr. Sokat fejlődött az utóbbi egy évben. Lovászi Bendegúz 81kg-ban Bronzéremmel zárt. Sajnos legutóbbi első helyét nem tudta megismételni, de
Ezüst a junior válogatón és éremeső a kicsiknél a sportiskola birkózóinak hétvégi mérlege
Február 17-én Kiskunfélegyházán rendezték az idei év első szabadfogású válogató versenyét a junior (U20) korosztályban, valamint gyermek gálát is rendeztek a 10 év alatti birkózópalántáknak. A Kecskeméti Sportiskola birkózói, a tiszakécskei csoporttal kiegészülve, összesen 12 fővel mérlegeltek, akik közül a junioroknál Rácz Olivér egész nap koncentráltan birkózva, a döntőben egy végletekig kiélezett csatában alulmaradva, végül ezüstérmet szerzett a 61kg-ban, bejelentkezve ezzel a címeres mezre. A kisebbeknél pedig minden gyerek remekül küzdött és végül 2 arany, 3 ezüst, és 6 bronzérmet
A sportiskola ökölvívója nemzetközi versenyre kapott meghívót
A Magyar Ökölvívók Szövetsége Burai Rolandnak, a Kecskeméti Sportiskola versenyzőjének válogatott meghívót küldött. Az ökölvívót benevezték a Drakula Open elnevezésű nemzetközi versenyre, amelyet Romániában rendeznek. Edzője Németh János. Gratulálunk! Eredményes szereplést kívánunk a nemzetközi versenyen!
Kecskeméten versenyeztek az ország legjobb serdülőkorú birkózói
Kecskeméten, a Balla József Emlékverseny keretében rendezték az év első szabadfogású válogatóversenyét az U15-ös korosztály számára. A verseny az első állomása volt annak, hogy ki öltheti magára a címeres mezt a májusban rendezendő serdülő Európa Bajnokságon. A Kecskeméti Sportiskola Birkózó Szakosztálya 6 fővel mérlegelt, akik közül ketten a súlycsoportjuk legjobb magyarjaként végeztek, vagyis elöl állnak a válogatottságért folyó harcban. 85kg-ban Simon Zsombor végig magabiztos, látványos birkózást bemutatva nyerte meg súlycsoportját, míg Móra Donátot a 44kg döntőjében csak ukrán ellenfele tudta
Cselik Ádám lett az év U16 fiú rögbi játékosa
Minden év decemberében a magyarországi rögbi klubok és utánpótlás szakemberek szavaznak az év játékosairól. Az idei évben, döntésük értelmében a 2023 év U16 fiú XV rögbi játékosa megtisztelő címet Cselik Ádám a KARC-KESI fiatalja nyerte el. Ádám hat év küzdősportban (karate) eltöltött idő után, alig 11 évesen talált rá a rögbire, amit immár negyedik esztendeje gyűr. Kitartása és a sport szeretete révén magaslik ki társai közül, na meg persze átlagon felüli fizikai adottságai is segítenek neki a pályán és azon
Két első és két harmadik helyet szereztek a Sportiskola ökölvívói
Két arany- és két bronzérem a mérlege a Kecskeméti Sportiskola ökölvívóinak, akik az Énekes István Emlékversenyen vettek részt február 1-je és 3.-a között. Az emlékverseny egyben válogató is volt. A sok nevezés miatt A és B részre osztották a súlycsoportokat. B-ben indultak a kevesebb versennyel rendelkezők. „A” csoport eredményei: Deák Ádám 57kg 3.hely Egy nagyon színvonalas mérkőzésen kapott ki a döntőbe jutásért. Kaszala Martin, Varga Andor 60kg mindketten az 5.helyen végeztek. Kaszala Erik, Hegedűs Ádám 63,5kg ők is 5.helyezettek. Burai
Négy érem az országos ifjúsági versenyen
Sikeresen versenyeztek a Kecskeméti Judo Club-Kecskeméti Sportiskola judosai, a hétvégén megrendezett Ifjúsági Országos Rangsor versenyen. Lovászi Bendegúz 81kg-ban összes mérkőzését iponnal nyerve aranyérmet szerzett. Szorgalmas edzésre járása meghozta gyümölcsét. Makkai Szonja 44kg-ban két nyertes és egy vesztes mérkőzéssel bronzérmes lett. Fehér Maja +70kg-ban három mérkőzés után bronzéremmel zárt. Prikkel Zsombor 73kg-ban öt mérkőzés után állhatott fel a dobogóra és nyert bronzérmet. Sajnos Szendrővári Zsombornak 73kg-ban nem sikerült a bravúr, hajszál híján csúszott le a dobogóról és ezzel az ötödik helyen
A serdülő és junior korosztályban is érmekkel kezdték az évet a Sportiskola birkózói
Szombaton a Kozma István Birkózó Akadémián rendezték az év első kötöttfogású válogató versenyét az U15 és U20 korosztályokban. A Kecskeméti Sportiskola birkózói a múlt heti diák verseny után, itt is remekül helyt álltak és végül a fárasztó és küzdelmes nap végén Ács Bálint 3 győztes és egy vesztes mérkőzés után a dobogó harmadik fokára állhatott fel 68kg-ban. Szintén bronzérmet szerzett 85kg-ban, elsőévesként Simon Zsombor, valamint saját fogásnemén kívül Móra Donát a pontszerző ötödik helyen zárt 48kg-ban. Az U20-asoknál a szabadfogású
Az év első ranglistaversenyén vettek részt a sportiskola asztaliteniszezői
A Kecskeméti Sportiskola asztaliteniszezői január 27-28-án az Utánpótlás Budapest Bajnokságon, az idei év első országos hazai ranglistaversenyén vettek részt. A lányok az budapesti Ormai László Csarnokban, míg a fiúk a BVSC csarnokában versenyeztek. Az egyéni verseny lebonyolítási szisztémája selejtező és főtáblás rendszerben történik. A selejtezőben 5 fős csoportokat alakítanak ki, ahonnan az első két játékos jut fel a főtáblára, ahol egyenes kiesés rendszerben folytatják a játékosok. U11 és U12 korosztályban 8 fő a főtábla, míg U13 és U15 korosztályban 32
Burai Adrián Dominik az ökölvívó serdülő válogatott edzőtáborában volt
Burai Adrián Dominik, a Kecskeméti Sportiskola ökölvívója a serdülő válogatott edzőtáborában volt január 22-28.-a között Egerben. Az edzőtábor zárásaként a Kóczián Kupán szállt a ringbe, ahol a tavalyi U12 magyar bajnokkal bokszolt és a harmadik menetben döntő fölénnyel győzött. Ezzel a győzelemmel került a serdülő Európa Bajnokság indulási jogáért folyó versenyben. Edzője: Németh János
Három sportiskolás birkózó dobogóra állt az év első versenyén
Egerben rendezték az év első szabadfogású területi Magyar Bajnokságát a diák korosztályok számára. A Kecskeméti Sportiskola birkózói a megbetegedések miatt kicsit foghíjasan, de annál nagyobb elánnal vetették bele magukat a küzdelmekbe. A nap végén látványos és küzdelmes mérkőzések után az 54 kg-ban Ölvödi Netta arany-, 29kg-ban Gyulai Marcell ezüst-, míg az U13-as 54kg-ban Kádár Benedek bronzérmet szerzett. Pető Rodé az 50kg-os súlycsoportban most nem szerzett pontszerző helyet, de szépen helyt állt a fiúk között, ami biztató a jövőre nézve.
A sportiskola úszói kimagaslóan szerepeltek az XIII. Aranyhomok Kupán
2024. január 27-28-a között, a Kecskeméti Fürdőben rendezték meg a XIII. Aranyhomok Kupa úszóversenyt, amelyen a Kecskeméti Sportiskola versenyzői a csapatversenyben, 18 egyesület között az első helyen végeztek. A rangos eseményen 18 egyesület, 179 versenyzője képviseltette magát, a KESI 29 fővel indult. A Kecskeméti Sportiskola növendékei kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nem csak az egyéni csúcsok, hanem az érmek számát tekintve is, mert 26 úszó végzett érmes helyen. A KESI úszói rekordszámú, összesen 95 db. érmet szereztek, (27 arany, 33 ezüst, 35
Két érem és két pontszerző az Országos Rangsorversenyről
Az idei év első versenyének az UTE adott otthont. A Kecskeméti Judo Club-Kecskeméti Sportiskola 2 érmet és 2 pontszerző helyet hozott a Felnőtt (Junior) Országos Rangsorversenyről. Makány Ádám 60kg-ban ezüstérmet hozott. Godó Zsófia 70kg-ban és M. KIss József 90kg-ban egyaránt az 5-ik helyen végeztek. Csillag István 73kg-ban 5 küzdelem árán állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Pisti nagyot menetelt a sűrű mezőnyben és jó példával szolgált a fiataloknak, hiszen ő már az érettebb korosztályhoz tartozik. Fiatalabb versenyzőinknek is sok segítséget
Februárban úszótanfolyamok indulnak
Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztály csapata a 2024 év új ciklusában „kezdő” csoportokat indít. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyamokra csak előregisztrációt követően lehetséges majd a jelentkezés! Az “Új” tanfolyamokra mai naptól lehet előregisztrálni. (Az előregisztrációval kapcsolatos információk a weboldalon olvashatóak!) A tanfolyamokra 2024.02.06.-án (kedden) 13:00 órától lehet majd jelentkezni. Az előregisztráció és a jelentkezés online módon, egy weboldalon keresztül történik. https://uszasoktatas.weblap.pro A tanfolyami 10 alkalmas bérlet ára: 15 000 Ft / fő
Telt ház előtt rendezték meg a Mikulás Kupa úszóversenyt
Szülőkkel, nagyszülőkkel és gyerekekkel telt meg a Kecskeméti Fürdő lelátója péntek este a Kecskeméti Sportiskola Mikulás Kupa elnevezésű háziversenyén, ahol a bemutatóúszások mellett a gyerekek és a családok is vízbe szálltak az izgalmas versenyek idejére. Poczó Elemér, az úszószakosztály vezetőedzője köszöntötte a háziverseny résztvevőit, kiemelve, hogy az elmúlt év kiválóan sikerült a sportiskola úszóinak, mert nagyon sok versenyen vettek részt a fiatalok és jelentősen több érmet szereztek, mit egy évvel korábban. A résztvevőket a Úszó Nemzet Programban résztvevő Kodály Iskolás
Bronzérmet szereztek a Sportiskola birkózói a Mikulás Kupán
Ebben az évben is, immár hagyományosan Bócsán került megrendezésre az év utolsó csapatversenye, a Mikulás Kupa. A verseny sok izgalmat, sok-sok csomagot és csapatban bronzérmet hozott a Kecskeméti Sportiskola legfiatalabb birkózóinak. Idén nyolc csapat részvételével zajlottak a küzdelmek, két csoportban, a gyermek korosztálytól egészen a diákokig, ahol a KESI csapata, a tiszakécskei fiókcsapattal kiegészülve, nagyszerűen helyt állt és végül a Honvéd, a Soltvadkert és az Adács csapatait legyőzve, a Fraditól kis mértékű vereséget szenvedve, az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
Judos aranyérmek az országos bajnokságon
Két aranyérmet nyertek a Kecskeméti Judo Club-Kecskeméti Sportiskola judosai a Harmadosztályú Országos Bajnokságon. Mórahalmon rendezték meg a Diák C és a felnőtt Harmadosztályú Magyar Bajnokságot. A Kecskeméti Judosok 2 aranyérmet és egy 7.helyezést hoztak a versenyekről. Rábai-Varga Kászon diák c korcsoportban 39kg-ban 4 mérkőzést vívott, 2 nyert és 2 vesztett meccs után az előkelő 7. helyen zárt. Makány Ádám 60kg-ban felnőtt 3. osztályban aranyérmet nyert. Mind a 4 mérkőzését ipponnal nyerte, brillírozott a szőnyegen. Soós Norbert 73kg-ban vívta kemény mérkőzéseit.