Korsós Miklós, a Kecskeméti Sportiskola edzője, több mint négy évtizede tartó példamutató munkássága, a kézilabdázás iránti szenvedélye és az utánpótlásnevelésben elért sikerei elismeréseként Életműdíjat vehetett át a városi sportnapon. Felesége Szőke Tünde is kézilabda edző, leányuk Korsós Dorina szintén a sportág szerelmese, aki Kecskemétről indulva Győrben is játszott, jelenleg a Rapid Bukarest csapatában kézilabdázik. Miklós a tanári pályától már elbúcsúzott, nyugdíjasként csak az utánpótlásneveléssel foglalkozik. A kiváló szakembert a sporthoz kötődéséről, az utánpótlás nevelés örömeiről kérdeztem a kitüntetés alkalmából.

Hogyan kezdődött a sporttal való örök barátság?

Jászapátiban születtem 1957-ben, ahol a helyi gimnáziumban ismerkedtem meg a különböző sportágakkal, amelyek közül a kézilabda, az atlétika, az úszás és a birkózás is közel állt hozzám. A gimnázium után a Testnevelési Egyetemre kerültem. Ott ismerkedtem meg igazán a kézilabda rejtelmeivel. A TF tanári szakára jártam, ahol jó tanáraink és kiváló edzőink voltak és ott már csak a kézilabdával foglalkoztam.

A TF elvégzése után hogyan alakult a sportkarriered?

Az egyetem elvégzése után 1980-ban több csapat is megkeresett. Székesfehérváron már megvolt az albérlet, a csapat feljutott az NB I-be, de egy óvás miatt végül az együttest kizárták a bajnokságból, így ebből nem lett semmi. Ekkor keresett meg a Kecskemét, ahol az akkori DUTÉP vállalat támogatásával terveztek egy ütőképes NB I-es csapatot kialakítani. Nagyon szimpatikus volt az ajánlat, Kecskemét szép város, megtetszett nagyon, és ideköltöztem. Sajnos a vágyakból nem lett valóság. Ezek után a Hódmezővásárhely keresett meg és elfogadtam az ajánlatukat és négy évig profi játékosként kézilabdáztam. A kitűzött célt, az NB I-be jutást a negyedik évben sikerült elérni. Ekkor ismét válaszút elé kerültem, mert Kecskemétről kerestek meg. Egy akkor felépült új iskolában testnevelés tagozatot terveztek indítani, amelyben a kézilabda lett a fő sportág. Ez volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.

Élvonalban játszhattál volna, de a tanítást választottad, amely azzal járt együtt, hogy csak alacsonyabb osztályban játszhattál.

Nem volt egyszerű a döntés, hiszen az NB I-es játéklehetőség csábító volt, de visszavágytam Kecskemétre és rövid gondolkodási idő után visszaköltöztem, és elkezdtem a tanítást a Rákócziban. Ki kellett építeni a sportosztályt, a kézilabdás osztályokat, amely nagyon szép feladat volt. Örömmel vettem benne részt. Mellette akkor még DUTÉP SC NB II-es csapatában is játszottam, amellyel feljutottunk az NB I/B-be. Ekkor a Lajosmizse csapatának a vezetése keresett meg és játékosedzőnek kértek fel. Elfogadtam a felkérést és ingáztam a két város között.

Hogyan alakult a Rákócziban a kézilabda felfuttatása?

Az utánpótlásnevelést nem hagytam abba, tehát a Rákócziban neveltük a gyerekeket, kitűnő bázist építettünk ki, ami országosan ismertté vált. Minden évben ott voltunk a diákolimpia országos döntőjén. Akkor még csak a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak volt verseny kézilabdában. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag nyolc évig készítettünk fel egy csapatot, amely a diákolimpiára kijutott. A felépítés annyira jól sikerült, hogy folyamatosan tudtuk országos szinten versenyeztetni a fiatal kézilabdázókat.

Amikor a leányom Dorina az általános iskola második osztályába járt, összeszedtünk 14 pici leányt és négy évig úgy foglalkoztam velük, hogy csak helyet kaptunk az iskolától, de ezért külön fizetést nem. Meg is lett az eredménye, mert ahogy a korosztályban mentünk felfelé, egymás után háromszor is az országos döntőbe jutottunk és bronzérmet is nyertünk.

Mikor hagytad abba a kézilabdázást, mint játékos?

Egy megkeresés érkezett Németországból, amelyet elfogadtam és 1994-ben egy évig külföldön játszottam. Jól éreztem kint magam, de sajnos nem sikerült a német csapatommal a felsőbb osztályba feljutni, csak második helyezettek lettünk. Szerették volna, hogy tovább maradjak, de én csak egy évet terveztem kint, nem is szándékoztam tovább maradni. Hiányzott az itthoni élet is ezért hazajöttem. Egy időre még visszatértem a lajosmizsei csapatomhoz játékosedzőnek, majd végleg abba hagytam a játékot és csak az utánpótlásnak és a tanári pályának éltem.

Nem akartad kipróbálni magad edzőként az NB I-ben?

Érkezett ajánlat egy NB I-es csapattól, de nem akartam elhagyni Kecskemétet. Én nem azért építettem fel itt az életem, hogy utána itt hagyjam a várost. Az iskolát sem akartam itt hagyni, de azt is számba vettem, hogy az első osztályban egy edzői állás az bizonytalanságot is jelent, mert ki van szolgáltatva a külső körülményeknek. Főállású edzőnek így nem mentem el, mert a tanítást sem akartam abba hagyni, mert nagyon szerettem a hívatásom és ez biztos pont volt az életemben.

A Kecskeméti Sportiskola 2008-ban alakult. Ekkor csatlakozott a kézilabda szakosztály, amellyel korábban már sikereket értél el. Mi változott ezután?

A sportiskola megalakulásától kezdve csak az utánpótlással foglalkoztam. A sportiskolába tehát egy komplett csapatot vittünk. Ez komoly előnyt jelentett, mert minden évben sikerült az országos döntőbe bejutni és a serdülő bajnokságban is jöttek az eredmények.

Kikre vagy a legbüszkébb a több ezer fiatal közül, akiknek az edzője voltál?

Tanítványaim közül többen váltak nemzetközi szinten is sikeressé, mint például Fazekas Nándor, aki 238 alkalommal volt magyar válogatott, többszörös magyar bajnok és EHF-kupa győztes. Leányunk Korsós Dorina, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes. Mellettük több tanítványom, köztük Berényi Béla, Halász Máté és Csorba Gábor, az ifjúsági és junior válogatottban képviselték Magyarországot.

Jelenleg melyik korosztály edzéseit vezeted?

Ebben az évben a leány 14-15 éveseket edzem a feleségemmel együtt. Ketten csináljuk, mert nagyon sok játékos került hozzánk, ezért kettéosztottuk a csapatot. Előtte a feleségem foglalkozott velük, de minden játékosnak nem tudott játéklehetőséget adni, ezért két csapatot indítottunk a bajnokságban.

Ha sokan vannak az adott korosztályban akkor ez jó jel, mert azt jelenti, hogy sokan sportolnak.

Tulajdonképpen sokan jönnek a sportiskola kézilabda szakosztályába. Sajnos a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából már szinte nem jön leány kézilabdázni. Elsősorban a Szent Imre Általános Iskolából jön sok leány hozzánk, de jönnek azok is, akik abbahagyták a vízilabdázást, a rögbit és egyéb sportágakat. Tehát jönnek, de nagy választási lehetőség nincs. Aki jelentkezik kézilabdázni, azokból a fiatalokból próbáljuk a legtöbbet kihozni.

Hogyan látod a kecskeméti utánpótlás helyzetét, ha ezt a jövőre vetítjük?

Van összehasonlítási alapom, hiszen évtizedek óta itt élek a város utánpótlásnevelésében. Szerintem Kecskeméten a sportiskola keretén belül a kézilabda szakosztálynál minden rendben van. Azonban kimagasló eredményeket nehéz felmutatni, mert az ügyesebb, tehetségesebb fiatalokat már 12-13 éves korban elviszik az NB I-es csapatok utánpótlásába. A szülőknek hiába mondjuk, hogy nem azt kell nézni elsősorban, hogy az adott városban van-e elsőosztályú női csapat. Az a tapasztalatunk, hogy egy új edző, egy teljesen megváltozott környezet ritkán lesz jó hatással a fiatalra. Rengeteg játékosomat vittek el már a pályafutásom során és sajnos a sok tehetségből kevés fiatal vált kiemelkedő játékossá. Sokan jártak úgy, hogy nem lett belőlük semmi, abbahagyták a sportot. Azok a városok, ahol van NB I-es felnőtt csapat természetesen nagy előnyt élveznek.

A Kecskeméti Sportiskola mekkora segítséget jelen az utánpótlásnevelésben?

A sportiskola biztos hátteret jelent. Mindent megkapunk, amit szeretnénk felszerelésben, a mérkőzések szervezésében. Az én tapasztalatom szerint a kézilabda és a többi sportág is jó kezekben van. Versenyeztetéssel nincsen gondunk, a kupákra megyünk, minden rendben van. Ha ezt egyesületi formában csinálnánk, akkor sokkal nehezebb lenne például termet kapni, vagy bármit elintézni.

Milyen céljaid vannak a jelenlegi utánpótlással, mit szeretnél elérni?

Az nagyon jó, hogy sok csapat van országos szinten. A nagy egyesületek utánpótláscsapataival nehezen tudunk versenyezni, már csak azért is, mert elcsábítják a legjobbjainkat. Tavaly a három legügyesebb leányunkat vitték el a Nemzeti Kézilabda Akadémiára Balatonboglárra. Továbbra is az a véleményem, hogy egy fiatal túl korai kiszakítása a mindennapi környezetéből, a családjától való elválás nem mindig hozza meg a kívánt eredményt.

Az eddigi életed legnagyobb részét Kecskeméten élted le. Hogyan érint az Életműdíj? Milyen komoly elismerést kaptál korábban?

Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy életműdíjat fogok kapni. Nagyon örülök a díjnak, de az a büszkeség, hogy sok sportoló tanítványomnak a sikereihez hozzájárultam, az mindennél többet ér. Eddigi életem munkájának az elismerését jelenti. Továbbá azért is örömteli, mert a városban nem túl nagy hagyományokra visszatekintő kézilabda sportág utánpótlásnevelésének az elismerése is ez a díj. Már nem álmodtam róla. Korábban a Magyar Kézilabda Szövetségtől kaptam elismerést, valamint miniszteri dicséret kitüntetést kaptam az egykori Sport- és Ifjúsági Minisztériumtól.

                                                                                   Garaczi János