Két magyar bajnoki címet, egy ezüstérmet és egy pontszerző helyet nyertek a kecskeméti judosok október 7-én az Egerben rendezett Serdülő Országos Bajnokságon.
Népes súlycsoportok és 300 fős induló létszám fogadta a versenyzőinket. A Kecskeméti Judo Club-KESI judosai három érmet és egy pontszerző helyet zsákmányoltak.
Fehér Maja nyári edzésritmus váltása meghozta eredményét, hiszen 63kg-ban magyar bajnok lett. 4 mérkőzést megnyerve állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Nedelkovics Dávid 60kg-ban 6 mérkőzést vívva szépen judózott, végül sajnos a bronzmeccsen nem sikerült a bravúr, így az előkelő 5-ik helyen zárt, az őszi versenyeken nagyon szépen teljesített.
Major Gábor 66 kg-ban magabiztosan menetelt a döntőig. Az arany csatában kis hibák miatt alulmaradt, így az ezüstérmet akaszthatták a nyakába. Két utolsó versenyén a dobogó felső fokára állhatott.
Verdung Imre 50kg-ban 3 mérkőzést judózott, első meccsét megnyerte, majd 2 mérkőzést elveszített, végül helyezetlenül zárt, de ígéretesen dolgozott.
Nagy Nimród 40kg-ban makacs sérülése ellenére, sikerült hoznia formáját. Minden meccsét ipponnal nyerve érte el a magyar bajnok címet. Ezzel az eredménnyel már másodszor lett országos bajnok.
Gratulálunk versenyzőinknek, komoly munkát fektettek eredményeikbe!
Eredmények:
Fehér Maja +63kg aranyérem
Nagy Nimród 40kg aranyérem
Verdung Imre 50kg helyezetlen
Nedelkovics Dávid 60kg 5-ik hely
Major Gábor 66kg ezüstérem
Edzők: Nagysolymosi Tibor, Cseh Márk