„6 év óta minden évben van a korosztályos válogatottakban kecskeméti játékos.” – interjú Szappanos Tiborral

„6 év óta minden évben van a korosztályos válogatottakban kecskeméti játékos.” – interjú Szappanos Tiborral
KESI serdülő női röplabdacsapat egy része Szappanos Tibor edzővel

KESI serdülő női röplabdacsapat egy része Szappanos Tibor edzővel


Miután múlt héten véget ért az igen színvonalas női röplabda Európa-bajnokság, amelyre válogatottunk is kijutott, ez arra inspirált bennünket, hogy soron következő interjúnkban a KESI leány röplabda szakosztályt mutassuk be.

A röplabda csapat labdajáték Amerikából származik ugyanúgy, mint a kosárlabda. Ebben a sportágban is fontos szempont a magasság, mint fizikai adottság, mivel a korosztállyal változik a két térfelet elválasztó háló magassága is. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudtunk meg Szappanos Tibor vezetőedzőtől.

 

 

 

Hány éves kortól járhatnak a gyerekek a KESI röplabda szakosztályába és milyen idősen „öregednek ki” a KESI-ből? Innen hová visz az útjuk?

A legkisebb korosztály a „szuper mini”, „kis mini” és „mini” ide járnak a legfiatalabbak. Ők 3. osztályos általános iskolások és egészen 6. osztályos korukig ide tartoznak. A legkisebb korcsoportban három KESI-s csoportunk van. Velük Dunszt Orsolya, Juhász Zoltán és Szabó Tamás edző foglalkozik.

12 éves kor után a 7. és 8. osztályosokat „gyermek” korosztálynak nevezzük, edzőik: Sándorné Kormos Edit és Csizmadia Szabolcs foglalkozik. Szerencsére itt rengeteg gyerek van, ezért a meglévő két KESI-s csoport mellett, szeretnénk egy plusz csoportot kialakítani.

Őket követi a „serdülő” korosztály, ide a 2. és 3. osztályos gimnazisták tartoznak. 17 éves korukig járnak a KESI-be. Őket én edzem. Mivel van már felnőtt csapatunk így automatikusan mennek tovább a lányok oda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy ebben a sportágban valaki sikeres legyen?

Általános ügyesség, ami minden sporthoz szükséges. Gyors reagáló képesség, ami fejleszthető, ami a mozdulatok gyorsaságát takarja. A technikai felkészültség pedig tanulható, mert hiába gyors valaki, ha nincs pszichikailag a toppon.

Az sem árt, ha magas valaki. Általánosságban elmondható, hogy ez a fizikai adottság minden labdajátékhoz szükséges.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogyan került kapcsolatba a sportággal? Mit jelent az Ön számára?

Az általános iskolában az ottani testnevelő tanár miatt szerettem meg a sportágat, aki később az ország egyik legelismertebb edzője lett. Utána a Katona József Gimnáziumban tanultam tovább, akkoriban rengeteg röplabdás választotta ezt a gimnáziumot. Ezt követően elvégeztem a Testnevelési Egyetemet és ezen időszak alatt játszottam több csapatban is. A profi sportpályafutás után visszakerültem Kecskemétre és a Bányai Júlia Gimnáziumban testnevelő tanárként kezdtem tanítani és emellett röplabda edzőként is részt vettem az iskolai sportéletben.

 

Szappanos Tibor, a KESI női röplabda szakosztályának vezetőedezője

Szappanos Tibor, a KESI női röplabda szakosztályának vezetőedezője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Melyik az a három elért eredmény, amire a legbüszkébb mióta a KESI-ben dolgozik?

A 2013-as serdülő bajnoki döntő, ahol ezüstérmet szereztünk, ami kellemes meglepetés volt, illetve ugyanez a csapat korábban gyermek bajnokságot nyert. Ez egy magyar bajnoki cím volt és ez a legkedvesebb nekem. Továbbá nagy büszkesége a szakosztálynak, hogy 6 év óta minden évben van a korosztályos válogatottakban kecskeméti játékos és reméljük ez így is marad.

 

KESI női röplabda szakosztály
Kategória: Archív, Röplabda