A Kecskeméti Sportiskola Jégkorong Szakosztálya szombaton megtartotta évzáró ünnepélyét a Mercedes-Benz Sport Akadémián. Eredményes évet zárt a szakosztály, mert az U16-os korosztály csapata megszakítás nélkül 3. éve nyeri a Magyar Bajnokságot, az U18-as korosztály csapata pedig ezüstérmet szerzett.
Ivkovicné Béres Tímea, a sportiskolát és az akadémiát működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, a covid időszak után újabb gondok jelentkeztek, mert a szomszédban zajló háború miatta gazdasági nehézségek a sportba is begyűrűztek.
-Összefogásra volt szükség, hogy egyáltalán megnyílhatott a jégcsarnok – fűzte hozzá.
Köszönetet mondott a sportolóknak azért, mert a nehézségek ellenére sem hagyták abba az edzéseket, a szülőknek pedig a támogatásért.
Szabó István Pál, a szakosztály vezetője megköszönte a város és a működtető gazdasági társaság vezetésének azt, hogy a jégpálya fagyasztását novemberben el tudták indítani.
-A jégedzések hiánya még a bajnokság elején rányomta a bélyegét minden korosztályunk mérkőzésére, de minél többet voltunk jégen, úgy javult a játék – emlékeztetett a kezdeti nehézségekre.
Két korosztály is bejutott a Magyar Bajnokság döntőjébe és arany és ezüstéremmel zárta az évet.
A hat éve alakult szakosztály már több mint száz sportolóval működik. Az U8-as korosztálytól az U18-as korosztályig indítanak csapatokat a bajnokságokban.
A szakosztályvezető hangsúlyozta, hogy a covid időszak után a 2022-23-as szezonban a hokisuli korcsolyaprogramjukat el tudták indítani, amelynek köszönhetően több gyerek jelentkezett a felső korosztályokba is.
A szakosztály új edzővel egészült ki, mert Szabó István Pál, Varga Dániel és Horváth Kristóf mellett Altmann Márk is bekapcsolódik ősztől a munkába.
Megköszönték a támogatóknak a segítséget, akik közül Csengery Zsolt, a Deltaplast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője személyesen is megjelent a szezon zárórendezvényén.
Az ünnepségen díjazták a csapatokat, majd az egyéni díjakat adták át.
A szakosztály legjobb játékosa címet az U16-os korosztályban Kónya Milán, az U18-as korosztályban Aczél Szabó Csongor érdemelte ki.
Díjat kaptak a korosztályok legjobb kapusai: U12 Martony Dorián, U14 Molnár Máté, U16 Szabó Gábor, U18 Vittnyédy Dániel.
Két jégkorongozó gólkirály lett: Horváth Gergő az U16-os, Nagy Péter Tibor az U18-as korosztályban.
Az ünnepség közös fotózással zárult.