Címlap

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Névnap

Ma 2018. április 19., csütörtök, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Időjárás

A Sportiskola vízilabda szakosztályának támogatóit köszöntötték
2018. február 15. csütörtök, 12:41

A Kecskeméti Fürdő éttermében szerda este köszönték meg a Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztályának azokat a támogatóit, akik a társasági adójukból segítették a szakosztály működését, valamint lehetővé tették, hogy újabb beruházások induljanak.

A Sportiskola nevében Fritz Ágnes köszöntötte a vendégeket, majd a szakosztály vezetője, Jánosi István köszönte meg a megjelent vállalkozók támogatását, és ismertette az ez évi fejlesztési terveket, kiemelve a strand 50 méteres medencéjének a felújítását. Ezután a Kecskeméten játszó magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás köszöntötte az est résztvevőit. Hangsúlyozta: a kecskeméti fürdő világszínvonalú létesítmény, amelyben örömmel jön a válogatott játszani. Hozzátette, hogy az Európa Kupa A csoportjának selejtezőire érkezett grúz és román válogatott vezetői is elismeréssel beszéltek a fürdőről.

(Galéria a képre kattintva érhető el!)

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere visszautalva a szövetségi kapitány köszöntőjére elmondta: jó lenne, ha az ellenzéki képviselők is hallották volna Märcz Tamás szavait, mert ezután átgondolnák azt, hogy érdemese a fürdőberuházást kritizálni. Elmondta, hogy Kecskemét jelenlegi városvezetése ezután is kiemelten fogja támogatni a fiatalok sportolását, ennek érdekében további fejlesztések is történnek. Köszönetet mondott az est vendégeinek, akik támogatásukkal lehetővé tették, hogy jó körülmények között sportolhatnak a fiatalok.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a vállalkozók támogatása is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a vízilabda szakosztály komoly fejlődésnek indult Kecskeméten.

Az est folyamán köszöntötték a szakosztály 20 utánpótláskorú játékosait, akik a különböző válogatókra kaptak meghívást. Festő-Hegedűs Bence és Varjú Kenéz az utánpótlás válogatott, míg a többiek a régió tehetségkutató edzésein vehettek rész.

Végezetül a támogatók, a felújítás alatt lévő strandmedence egy-egy gravírozott „emlékcsempéjét” kapták ajándékba.

 
Felsőházban a KESI vízilabda csapatai
2018. február 07. szerda, 08:48

Az utánpótlás korú vízilabdázók bajnoki szezonja félidejéhez érkezett. A Kecskeméti Sportiskola több korosztályos csapata is sikerrel zárta a küzdelmeket az alapszakaszban.

A Kőnigh György Gyermek 2006 bajnokságban 29 csapat szerepel. Közülük 12 gárda játszhat a felsőházban, köztük fiaink is. Két forduló után joggal bízhatunk abban, hogy felveszik a versenyt a legerősebb ellenfelekkel szemben is.

A Markovits Kálmán Gyermek 2005 mérkőzéssorozat alapszakasza is véget ért. A srácok hatalmas bravúrral az utolsó fordulóban aratott győzelemmel biztosították részvételüket a legjobbak között, így az 1-9. helyekig játszhatnak a 35 csapatos bajnokságban.

2004-es születésű játékosaink a Rusorán Péter Gyermek bajnokságban szerepelnek, ahol folyamatosan magas szintű teljesítményt nyújtva vívták ki a jogot a felsőházban történő szereplésre. Ebbe a sorozatba 20 csapat nevezett.

A további sikeres szereplésben bízva, elismerés minden szereplőnek, aki részese ennek a sportsikernek!

 
Sikeresen helytálltak a Kecskeméti Sportiskola csapatai a híres debreceni Főnix Kupán
2018. február 06. kedd, 13:55

A Debreceni Sportcentrum - Sportiskola kézilabda szakosztálya immár 11. alkalommal rendezte meg a Főnix Kupát, melyre Kisvárdától Szombathelyig és Salgótarjántól Szegedig mintegy 76 leány és 61 fiú csapat nevezett. 5-5 leány és fiú korosztályban (U9-U13) mérték össze tudásukat a csapatok hazánk egyik legnagyobb kézilabda utánpótlás tornáján.

A Kecskeméti Sportiskola 4 fiú és 3 leány csapatával képviseltette magát a 3 napos versenyen, több mint 100 fővel. A rendkívül népes mezőnyben sikeresen helytálltak csapataink. Két csapatunk is 1-1 verességgel – a kiírás miatt – 4. és 5. helyen végzett.

 

Eredményeink: http://www.fonixkupa.hu/dokumentumok.php?mappa=1015

 

Leány U11 (2006)

3 győzelem – 2 vereség – 16 induló csapatból a 7. helyen végzett

Edző: Szőke Tünde

Leány U10 (2007)

5 győzelem – 1 vereség – 20 induló csapatból a 5. helyen végzett

Edző: Keserü Szilvia

Leány U9 (2008)

1 győzelem – 4 vereség – 12 induló csapatból a 11. helyen végzett

Edző: Kisjuhász Petra

 

Fiú U13 (2004)

2 győzelem – 3 vereség – 16 induló csapatból a 11. helyen végzett

Edző: Perényi Krisztián

Fiú U12 (2005)

4 győzelem – 1 vereség – 12 induló csapatból a 4. helyen végzett

Edző: Vazul Zsolt: Az ország élvonalához tartozó U12-es korosztályú csapatok ismét összemérték tudásukat, ezúttal Debrecenben. Célunk volt, hogy csapatunk a 3-as döntőbe jusson. Ehhez meg kellett volna nyerni a csoportot, de sajnos a döntő mérkőzésen, a Sajgótarján ellen rosszul kezdtünk és nem tudtuk a mérkőzés végéig behozni a hátrányt. Szerencsére ezután sem adta fel csapatunk a küzdelmeket, hiszen mérkőzésről-mérkőzésre ismét egyre jobban játszottunk. A 4. helyért az ellen a Gyöngyös ellen játszottuk, akiktől novemberben 1 góllal alulmaradtunk. Most nagyon jó játékkal, 6 góllal győztünk. Így a tornát 1 verességgel és 4 győzelemmel a 4. helyen zártuk. Gratulálok a csapatnak a kiváló szerepléshez.

Fiú U11 (2006)

3 győzelem – 2 vereség – 12 induló csapatból a 7. helyen végzett

Edző: Tarjányi Tamás: A 2006-os fiúk három négycsapatos rendszerben versenyeztek a debreceni kupán. A meccsrutin szerzésen felül célunk volt a támadások tudatos irányítása (húzás, szélső befutás), gyors indulások és a befutások elleni védekezés (váltások, labdás játékos távoltartása)

A csoportmérkőzések közben kétszer is hibáztunk, a támadásban teljesítettünk magunkhoz képest alul. Ez a csoport 3. helyet eredményezte, a helyosztón magabiztos játékkal tudtunk nyerni, így a 7. helyezést értük el 12 csapatból (3 győzelem, 2 vereség).

Látszott a fiúkon a folyamatos fejlődés mérkőzésről-mérkőzésre, sajnálom, hogy saját magunkat hoztuk előnytelen helyzetbe, de ebből okulva összeszedte magát a csapat. A kupát hasznosnak ítélem, sokat tanultunk, egyre összeszokottabban játszik a gárda.

 

Fiú U9 (2008)

1 győzelem – 4 vereség – 8 induló csapatból a 6. helyen végzett

Edző: Szabó Adél

 
Két fantasztikus hétvégén van túl a KESI Kézilabda szakosztálya
2018. február 06. kedd, 08:45

Vazul Zsolt szakosztályvezető beszámolója a Felkészülési KESI Kupáról:

"Két fantasztikus hétvégén (2018.01.20-21 és 2018.01.27-28) vagyunk túl. A Felkészülési KESI Kézilabda és Szivacskézilabda Kupát 90 csapat részvételével szerveztük meg. 3 helyszínen szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 8-ig tartottak a mérkőzések.

Összesen indult leány fiú összesen
Kézilabda 15 19 34
Szivacskézilabda 27 29 56
Összesen 90


A visszajelzések ismét kiválóak! A résztvevők gratuláltak a szervezőmunkához és a rendkívüli pontossághoz, valamint a barátságos fogadtatáshoz!"

A végeredmények innen tölthetőek le.

 
KJC arany és ezüst Nagykőrösről
2018. február 05. hétfő, 14:34

Február első szombatján a Kecskeméti Judo Club-KESI legfiatalabbjai és serdülői Nagykőrösön szerepeltek. Összesen 18 versenyző vett részt a serdülő és diák ABC korosztályos kupán.

A rangadón az indulók létszáma majdnem meghaladta az 500-at.

"A népes mezőnyű súlycsoportokban akadtak szemet gyönyörködtető menetelések. Ilyen volt például Pusztai Maximilian és Székedi Igor munkája. Mindketten több nyert mérkőzés után érkeztek a 42 kg döntőjébe, melyet jelenleg Max nyert meg, a múlt héten viszont Igor volt a jobb. Jaksa Ákos az 55 kg-os serdülőknél négy nyert mérkőzés után jutott a fináléba. Ott sajnos nem tudott felül kerekedni ellenfelén, de egész nap nagyon kiegyensúlyozott és fegyelmezett versenyzést mutatott." -értékelte a munkát Nagysolymosi Tibor edző.

Eredmények:

Diák C korosztály:

Baczúr Mirella 45kg 4.hely

Brezina Dániel 39kg lesérült

Falusi Péter 27kg 3.hely

Faragó Dávid 27kg 5.hely

Pusztai Maximilian 42kg 1.hely

Szabó-Győrfy Csongor 42kg 7.hely

Szabó-Győrfy Zalán 33kg 5.hely

Székedi Igor 42kg 2.hely

Gara Nelli 27kg 7.hely

Farkas Zsolt 36kg helyezetlen

Müller Luca 30kg 3.hely

 

Diák B korosztály:

Benkovics Bendegúz 50kg 4.hely

Lovászi Bendegúz 55kg 2.hely

Szabó Zolta Dániel 35kg 5.hely

 

Diák A korosztály:

Szilvási Levente 35kg 7.hely

 

Serdülő:

Hrabovszky Richárd 60kg helyezetlen

Cigány Lázár 55kg helyezetlen

Jaksa Ákos 55kg 2.hely

 

Edzők: Nagysolymosi Sándor, Cseh Márk, Nagysolymosi Tibor

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

1. oldal / 170
Copyright © 2018 Kesi.hu. Minden jog fenntartva.
Készítette: DemiDesign
 

Pillanatok

 

 

Információk

A sportiskola edzőinek fogadóórája az irodában hétfő és csütörtök 8.30-12.00 és 13.00-15.30 között van.

Hirdetés

Kiemelt weblapok: