Hírek, aktualitások

Olvasás tovább

Április 1-én a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztálya első alkalommal rendezte meg a Kecskeméti Fürdőben az I. Nyuszi Kupa’ házi úszóversenyét. A rendezvényen 41 fő (2010-2014 között született), KESI úszószakosztályában lévő gyerek vett részt, akik 20 versenyszámban mérhették össze úszástudásukat. A versenyen

2021. március 24-én a Kecskeméti Fürdőben szakmai alapkövetelmény vizsgát (minimumvizsgát) tettek a KESI fiatal úszói. A vizsgán 16 fő vett részt. Annak ellenére, hogy a gyerekek kicsit izgultak, mindenki hibátlanul teljesített, így összesen 24 sikeres eredmény született. A vizsgabiztos a

A KESI Sólymok U16-os csapata nyerte meg a Kecskeméten megrendezett 3X3 magyar jégkorong bajnokság mai döntőjét. 8:5-re győztek az FTC ellen az utolsó mérkőzésen a kecskeméti Sólymok. Szabó István edző elmondta, hogy a kispályás tornák jelentősen hozzájárulnak a játékosok fejlődéséhez.

2021. március 6-án és 7-én Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Tavaszváró Úszóversenyt. A rangos eseményen 31 egyesület, 454 versenyzője képviseltette magát. A Kecskeméti Sportiskola 32 fővel indult. A Sportiskola növendékei kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nemcsak az egyéni csúcsok, hanem az érmek számát

A Kormány döntése értelmében, a COVID-19 okozta világjárvány negatív hatásainak enyhítésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága 94 millió forint összegű támogatást nyújt a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. számára. A Kecskeméti Televízió Kiemelő című műsorában Ivkovicné Béres Tímea,

A Kormány döntése értelmében, a COVID-19 okozta világjárvány negatív hatásainak enyhítésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága 94 millió forint összegű támogatást nyújt a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. számára. Az erről szóló megállapodást ma írta alá Kecskeméten Deutsch

Archív hírek

Olvasás tovább

Remekeltek a Sportiskola atlétái

A hétvégén Budapesten a BOK csarnok adott otthont, a magyar atlétika legnagyobb létszámú seregszemléjének, az Ifjúsági (U18) és a Junior(U20) fedettpályás atlétikai Magyar Bajnokságának. A kétnapos rendezvényen remekeltek a KARC-KESI atlétái. Három bajnoki cím mellett további 8 érem és 8

Olvasás tovább

Kilenc érmes helyezést szereztek a Sportiskola judosai

Zárt regionális versenyen vettek részt a hétvégén Mórahalmon a Kecskeméti Judo Club-Kecskeméti Sportiskola judosai, ahol 9 érmet gyűjtöttek össze. A

Olvasás tovább

Major Ádám győzött a Győrben rendezett ifjúsági versenyen

Buborékban zajló válogató versenyt rendezett hétvégén a Magyar Judo Szövetség Győrött, az ifjúsági korcsoportnak. A Kecskeméti Judo Club-Kecskeméti Sportiskola négy

Olvasás tovább

Az idény első versenyén bajnoki címet és egy bronzérmet is szereztek a Sportiskola serdülő atlétái

Budapesten a BOK csarnokban rendezték a hétvégén az atlétika fedettpályás idény első magyar bajnokságát. Az U16-os (serdülő) korosztály fiataljai két

Olvasás tovább

A Kecskeméti Sportiskola 2020-ban is több bajnokot nevelt

A 2019/20-as szezon bajnokságai a kialakult helyzet miatt idő előtt lezárásra kerültek, ezért sok bajnoki cím nem került kihirdetésre, de

Olvasás tovább

A KESPORT készített interjút Ivkovicné Béres Tímeával

„A gyerekeknek ebben a helyzetben örömet jelent az a kis idő, amit sportolással tölthetnek el” – interjú Ivkovicné Béres Tímeával

Olvasás tovább