Elismerés a Kecskeméti Sportiskola edzőjének és korábbi futójának

Elismerés a Kecskeméti Sportiskola edzőjének és korábbi futójának

         Komoly elismerést kapott a Kecskeméti Sportiskola, mert decemberben a 2021-es Év edzőjének választották Németh Gyulát, tanítványa, Palkovits István pedig az Év U23-as atlétája lett a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének döntése értelmében. A Sportiskolát működtető Kecskeméti Junior Sport Kft. vezetője, Ivkovicné Béres Tímea január 27-én tudta köszönteni a kiválóságokat, miután visszatértek a kenyai edzőtáborból. Az edzőt és tanítványát dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét sportjáért is felelős alpolgármestere és dr. Salacz László országgyűlési képviselő is köszöntötte.

         Németh Gyula 2014 őszén, Szekszárdról érkezett Kecskemétre, ahol a Kecskeméti Sportiskola futóival, közöttük Palkovits Istvánnal is elkezdett foglalkozni.

Elmondta, hogy Palkovits mellett több fiatalt is edz a sportiskolában, akik között 2-3 tehetséges futót is lát, akik követhetik az U23-as Európa bajnok példaképüket.

Az edző szerint, a 2023-ban Magyarországon rendezendő felnőtt atlétikai világbajnokságon tanítványa a döntőbe kerülhet, ha fejlődése nem törik meg.

-Nem lesz egyszerű dolog, de én biztos vagyok benne, hogy Pisti meg fogja tudni futni a döntőbe kerüléséhez szükséges időt – tette hozzá.

Németh Gyula a fokozatosság híve, mert szavai szerint nem szabad túlterhelni a fiatalokat, mindig tudni kell még „rátenni”, mert csak akkor van fejlődés.

Hangsúlyozta: sokat segített, hogy Kecskeméten elkészült egy modern atlétikai centrum, ahol a sportiskola atlétái és Palkovits is készülhetnek.

Azonban tréfásan hozzátette: a vasútparton is tudott volna nevelni országos bajnokot, de szavai szerint, van ennek egy olyan oldala is, hogy „a kényelem megöli a fegyelmet és megöli az akaraterőt”.

Az egykor, szintén országos csúcsot is futó edző szerint, az akadályfutás messze a legkeményebb futószám

Németh Gyula végezetül elmondta: ő már nem akar Kecskemétről elmenni, itt jól érzi magát, itt fog maradni, véglegesen letelepedett.

A Kecskeméti Sportiskolában feltűnt Palkovits István 2021-ben óriásit lépett előre. 3000 méteres akadályfutásban, a tallinni U23 Európa-bajnokságon 20 esztendősen szerezte meg az aranyérmet. A sportiskolából kinőve Kecskeméten maradt, a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club versenyzője lett. Korosztályos országos csúcstartó, a korosztályos európai toplista 1. helyén, míg a felnőtt európai toplista 28. helyén áll.

Tavaly a Magyar Nagydíjsorozat tatabányai állomásán sikerült először 8:30-on belül futnia a 3000 méteres akadályfutásban. Ezután megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot, majd a csúcs, az U23-as Európa-bajnoki győzelem Tallinnban.

Az Év U23-as atlétája teljes erővel készül az új szezonra, amelyhez jó alapot adott a januári kenyai magaslati edzőtábor.

Elmondta, hogy 2022-ben sok versenyen fog indulni, közte a Münchenben rendezendő Európa-bajnokságon és szeretné megfutni a 8:22-es világbajnoki nevezéshez szükséges szintidőt. Jelenleg 8:28 a legjobb ideje, tehát nincs messze a vb részvételhez szükséges szintidő.

Palkovits István ragaszkodik edzőjéhez, ragaszkodik Kecskeméthez, nem tervezi, hogy Magyarországon bárhova eligazolna.