Az idény első versenyén bajnoki címet és egy bronzérmet is szereztek a Sportiskola serdülő atlétái

Az idény első versenyén bajnoki címet és egy bronzérmet is szereztek a Sportiskola serdülő atlétái

Budapesten a BOK csarnokban rendezték a hétvégén az atlétika fedettpályás idény első magyar bajnokságát. Az U16-os (serdülő) korosztály fiataljai két napon át vetélkedtek a bajnoki címekért. A KARC-KESI fiataljai sikeresen küzdöttek az igen nagy létszámokat felvonultató mezőnyben (pl. lány távolban 66 induló volt!). Bajnoki címet és egy bronzérmet szereztek, mellette még hat döntős helyezést. Az idény első magyar bajnoki címét Deák Zalán szerezte 60 méteres síkfutásban. Juhász István tanítványa esélyeshez méltó fegyelmezett versenyzéssel, kiváló egyéni csúccsal szállította az első helyet. Az Egerből Kecskemétre került Vancsik Petra nagyon szoros versengésben ért el harmadik helyezést magasugrásban, mellette távolugrásban és ötösugrásban is döntős volt. Kiemelkedik két fiatal, akik az egy évvel idősebbek között tudták megmutatni oroszlán körmeiket. Molnár Viktória három számban is döntős helyen végzett (60 m gát, magasugrás, távolugrás), míg Szabadkai Levente picivel maradt le a 300 méteres futás dobogójáról! További értékes helyezéseket szereztek döntőbe jutott versenyzőink. Retkes Léna súlylökésben, Ujvári Sára magasugrásban. A serdülők versenyével párhuzamosan rendezték a MASZ meghívásos versenyét, ahol az idősebbek „karcoltak” eredményesen. Ennek a korosztálynak a jövő héten kezdődik a bajnoki menetelés, a Fedettpályás Többpróba Bajnoksággal!

Eredmények:

Magyarország U16-os Fedettpályás Atlétikai Bajnoksága

Fiúk

60 m 1. Deák Zalán 7,26 mp edző: Juhász István

 Szabadkai Levente ef. 7,70 mp „B” döntő 8. 7,80 mp

Földeáki Marcell 7.92 mp

300 m Szabadkai Levente 4. 38, 82 mp

1500 m Halász Gergely 11. 4’54,10 perc

súlylökés Borbély Roland 13. 10,51 m

Lányok

60 m Lugosi Csenge ef. 8,26 mp „B” döntő 3. 8,25 mp

1500 m Bognár Zsófi 24. 5’49,66 perc

60 m gát

Molnár Viktória ef. 9,36 mp Döntő 8. 9,44 mp

Kelemen Dorottya 9,97 mp

távolugrás

Molnár Viktória 5. 527 cm

Vancsik Petra 7. 521 cm

Kelemen Dorottya 25. 463 cm

ötösugrás

Vancsik Petra 6. 16,18 m

magasugrás

Vancsik Petra 3. 157 cm

Ujvári Sára 5. 154 cm

Molnár Viktória 6. 151 cm

Kovács Kinga 16. 139 cm

Tóth Lívia 19. 139 cm

súlylökés

Retkes Léna 5. 11,21 m

Rab Lilla 14. 9,21 m

Vári Adrienn 15. 9,18 m

MASZ meghívásos verseny

Férfiak

60 m    Faragó Rómeó 7,37 mp

200 m Lőrincz Barnabás 23,66 mp

            Faragó Rómeó 23,66 mp

U18 60 m gát Sándor Olivér ef.9,28 mp Döntő 7. 9,23 mp

Nők

60 m Huszka Blanka ef. 8,04 mp „B” döntő 6. 8,00 mp

200 m Huszka Blanka 15. 26,67 mp

400 m Farkas Karina 24.61,04 mp

hármasugrás Kovács Nóra 4. 11,35 m

súlylökés Beregszászi Renáta 2. 13,89 m

Hárompróba (60 m gát, távolugrás, súlylökés)

Szűcs Szabina 3. 2398 pont (8,86 mp,595 cm, 11,46 m)

Barna Patrícia 4. 2228 pont (9,30 mp,568 cm. 11,48 m)

U18 60 m gát Kovács Nóra 9,60 mp

A képen a bajnok és edzője!

Címkék: magyar bajnok, verseny