A Messzi István Sportcsarnokban rendezte meg a Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztálya szerdán, a már hagyománnyá vált Kézilabda Gáláját, amelyen a bemutatók mellett köszöntötték a szövetség képviselőjét, a város sportvezetőit, az országgyűlési képviselőt, a támogatókat és természetesen a megjelent szülőket.
A program szivacskézilabda bemutatóval kezdődött, amelyen a legfiatalabbak lányok és fiúk, az U8-as, U9-es és U10-es korosztály játékosai mutatkoztak be és mutatták meg, hogy mit tanultak a felkészítő edzőiktől.
Jánosi István, Kecskemét Önkormányzatának sportért felelős tanácsnoka köszöntötte a megjelenteket, kiemelve azt, hogy a város vezetése a legjobb feltételeket próbálja biztosítani az utánpótlás számára.
Ezután a pályán ismét a kézilabdáé volt a főszerep, mert az I. osztályban játszó fiú U14-es csapat tartott bemutatót Polyák Csaba edző vezetésével. A korosztály két kecskeméti fiatalja, Benke Martin és Eiler Balázs szerepel a Kézilabda Tehetségprogramban.
Zsiga Gyula, az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója beszédében kiemelte, hogy mindig örömmel jön Kecskemétre, mert az eredmények azt bizonyítják, hogy kiváló munka folyik a szakosztályban, kiváló edzők irányításával.
A kézilabdázók bemutatója mellett egy másfajta látványosság is színesítette a programot: a Vitalitás TSE táncbemutatója nagy tetszést aratott.
Vazul Zsolt, a Kézilabda Szakosztály szakmai igazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy 15 évvel ezelőtt alakult meg a Kecskeméti Sportiskola.
Hangsúlyozta, hogy nem az elmúlt bajnoki szezon kiemelkedő eredményeiről akar beszélni, hanem a Kecskemétről a kézilabda élvonalába eljutott játékosokat akarja bemutatni. Felidézte Fazekas Nándort, aki a DUTÉP SC-ből a Londoni Olimpiáig jutott, ahol az utolsó pillanatokban bemutatott kapusbravúrjának köszönhette a magyar csapat, hogy a negyeddöntőbe került. Emlékeztetett Kontra Zsoltra, aki a felnőtt válogatottágig jutott Kecskemétről, valamint Berényi Bélára és Somogyi Zoltánra, akik az ifjúsági válogatottig vitték.
A jelenlegi válogatottakat erősítő volt sportiskolai nevelésű játékosaink: Molnár Dorottya, aki ifjúsági EB győztes, VB 3. helyezett, Baranyi Dorottya, Járós Kristóf, Lukács Kornél a KTE Piroska Szörp játékosai, Péli Adél serdülő válogatott kerettag, valamint a 2023. áprilisában felnőtt férfi válogatott Szrnka Levente.
Köszöntötték a támogatókat, azokat a cégvezetőket, akik társasági adójukból és egyéb módon támogatták a Kézilabda Szakosztály működését, biztosítva a minőségi felkészítés lehetőségét.
Természetesen köszöntötték azokat a szülőket, Pál Andreát és Bodor Jánost, akik kiemelkedő támogatást nyújtottak a szakosztálynak.
A szakosztály támogatásáért egy ajándék átadásával köszönetet mondtak dr. Salacz László országgyűlési képviselőnek, Jánosi István tanácsnoknak, Bogasov Istvánnak, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Ivkovicné Béres Tímeának, a Kecskeméti Sportiskolát és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiát működtető, Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Zsiga Gyulának, az MKSZ szakmai igazgatójának, Járdi Ádámnak, a kézilabda szövetség megyei elnökének, valamint Apró Ferencnek, a KTE Piroska Szörp szakmai igazgatójának.
Ismét bemutató következett, amelyen az U17-es, U15-ös és az U14-es leány csapatokat ünnepelték, akik a 2022/2023-as bajnoki idényben a legjobb eredményt érték el, az ország legjobb 5 korosztályos csapatai között végeznek.
A nap legjobban várt eseménye következett, mert korosztályonként díjazták a legtehetségesebb, legkitartóbb, legszorgalmasabb kesis kézilabdázókat.
A díjazottak névsora: LU8 Merákovics Luca, FU8 Bahor Vince, LU9 Füzesi Zsuzsa, FU9 Pallagi Zalán, LU10 Bertus Lilla, LU10-2 Rácz Petra, FU 10 Radics Barnabás, LU11 Barra Bernadett, FU11 Madari Bánk, LU12 Vazul Luca, FU12 Fodor Balázs, LU13 Tóth Boglárka, FU13 Kővágó Zalán, LU14 Járvás Hedvig, FU14 Kovács Ákos, LU15 Péli Adél, FU15 Tercsi Imre, FU16 Tóth Roland, LU17 Merákovics Lili
A gálaműsor zárásaként a KTE Piroska Szörp NB I/B-s felnőtt csapatának volt sportiskolás növendékei és a KESI Kézilabda Szakosztály bajnoki évadának legjobb játékosai közötti mérkőzésre került sor.