A Kecskeméti Sportiskola atlétája felnőtt magyar bajnok lett

A Kecskeméti Sportiskola atlétája felnőtt magyar bajnok lett

Sporttörténeti sikert ért el Szűcs Szabina, aki a Kecskeméti Sportiskola első junior korú versenyzőjeként felnőtt magyar bajnoki címet szerzett hármasugrásban a Budapesten rendezett fedett pályás atlétikai versenyen.
A fedett pályás atlétikai bajnokságot február 22-én és 23-án Budapesten a BOK Sportcsarnokban rendezték, ahol három számban indult Szabina. Az első nap távolugrásban az 5. helyen végzett, másnap a hármasugrás következett, ahol 12 méter 84 centimétert ugrott, amely több mint fél méterrel nagyobb volt, mint az eddigi legjobb eredménye. Magasugrásban 179 centiméterrel a harmadik helyet szerezte meg.

– Ez volt életem második versenye hármasugrásban. Az első versenyen, a fedett pályás szezon elején, egyhetes edzőtábor után 12 méter 28 centimétert ugrottam. Ott csak azért álltam rajthoz, hogy legyen eredményem, mert az országos bajnokságon történő indulás előtt egy szintet el kellett érnem – mondta az ifjú bajnok.

Szavai szerint „ez egy bődületes nagy egyéni csúcs” volt.
– Még mindig nem hiszem el, még mindig hihetetlen, hogy ilyen komoly eredményt el tudtam érni a felnőttek között – tette hozzá.
Szűcs Szabina a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolába járt, ahol Barna Éva testnevelő tanárnő figyelt fel rá és elvitte versenyekre, amelyek közül többet megnyert.

– Ezután Kónya Ákos futóedző egy évig foglalkozott velem, majd 11 évesen kerültem mostani edzőmhöz, Adamik Zoltánhoz, akinek az irányításával többpróbára edzek – emlékezett vissza a kezdetekre.
A Bolyai János Gimnázium sport tagozatán tanul, az ELTE sportmenedzseri, valamint rendezvényszervezői szakára adta be a jelentkezését.
Szabadtéren és csarnokban egyaránt szeret versenyezni. Hangsúlyozta, hogy mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai.

A hétvégén parádésan zárták a fedett pályás idényt a KARC-KESI fiataljai Magyarország 2020. évi ifjúsági és junior bajnokságán. A BOK csarnokban rendezett kétnapos versenyen 5 bajnoki cím, 5 ezüst- és 2 bronzérem mellett számos értékes döntős helyet gyűjtöttek. Ezzel a teljesítménnyel a második legeredményesebb magyar klub volt a bajnokságon. Szűcs Szabina két győzelemmel járult hozzá a gyűjteményhez, 60 méteres gátfutásban hatalmas egyéni csúccsal győzött és magasugrásban is nyert.