Vegyes eredmények születtek a hétvégi kézilabdamérkőzéseken

Vegyes eredmények születtek a hétvégi kézilabdamérkőzéseken

A Kecskeméti Sportiskola kézilabda csapatai 11 mérkőzést játszottak az előző héten. A mérleg: 4 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség.

A Leány U10-es csapat február 11-én, szombaton lépett pályára Kecskeméten, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokában.

Kecskeméti Sportiskola – Szeged KKSE I. 5 – 17

Kecskeméti Sportiskola – Tisza Volán SC Zsombó 19 – 7

Edző: Keserü Szilvia

 


Az U13-as leány csapat a Badó László régió felsőházi rájátszásában két mérkőzést játszott szombaton Kiskunhalason, a Vári Szabó István Sportcsarnokban.

 

Kecskeméti Sportiskola – Szeged KKSE 17 – 17

Lajosmizsei UKC – Kecskeméti Sportiskola 16 – 21

Korsós Miklós edző értékelése:

U13-as lányaink megkezdték szereplésüket a felsőházban. Nagyon sok hiányzóval, betegséggel küzdő csapatunk tartalékosan vágott neki az első fordulónak.

A másik csoport első helyezettjével kezdtünk. A jó védekezésnek köszönhetően döntetlennel zárult a mérkőzés. Érdekesség, hogy egy gólunkat a játékvezetők elvettek, arra hivatkozva, hogy mellé ment, pedig mind két csapat már a középkezdéshez készült.

Második mérkőzésünket már álmosan kezdtük, de így is magabiztosan nyertünk.

Szeged KKSE mérkőzés góllövői: Pécsi 10, Iványi 4, Nagy, Csorba, Molnár 1-1.

Lajosmizse UKC mérkőzés góllövői: Pécsi 7, Nagy 6, Csorba 5, Molnár 3.

 


12-én vasárnap a fiú U10-es csapat helyben, a Messzi István Sportcsarnokban lépett pályára.

 

Kecskeméti Sportiskola – Kiskunfélegyházi HTK 29 – 6

Orosházi FKSE – Kecskeméti Sportiskola 23 – 18

Szabó Gabriella edzői értékelése:

2017. február 12-én a Messzi István Sportcsarnokban lépett pályára U10-es kézilabda csapatunk. Mindkét mérkőzés során nagyon szépen játszottak a fiúk. Szemmel látható volt, hogy a támadó játékunk jelentősen feljavult, de sajnos a védekezésünkből hiányzott két fő játékosunk (sérülés és betegség miatt), ami a kapott gólok számában is megmutatkozott. Remélhetőleg hamarosan felépül az összes játékosunk és ismét teljes csapattal léphetünk majd pályára.

Góllövők: Héjjas 13; Borsos 13; Tóth 10; Pogonyi 8; Márton 2; Donát 1


A Fiú U13-as csapat (Fiú U14 korosztály Badó László régió) megintcsak Kecskeméten lépett pályára vasárnap, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokában.

 

Lajosmizsei UKC – Kecskeméti Sportiskola 23 – 18

Kecskeméti Sportiskola – Pick Szeged I. 16 – 30

Tarjányi Tamás edzői értékelése:

A tavaszi szezonkezdésünk nem sikerült jól. Sajnos az előző négy hétben váltásban volt beteg a csapat fele, így sem létszámban, sem egészségben nem voltunk a toppon. Továbbá az első meccs elején két játékosom szerzett sérülést. Nem így terveztük a fiúkkal, csalódottak vagyunk, mert támadásban sok helyzetet hagytunk ki, védekezésben pedig agilisebb magatartásra lett volna szükségünk. A mutatott játék nem tükrözte a valós tudást. Kiemelem Lenti Zsombor támadó munkáját, és Péter Dominikot, aki egyedül védte végig a fordulót.


 

Vasárnap Törökszentmiklósra, a Városi Sportcsarnokba látogatott a Fiú U14-es csapat (I. osztály Kelet felsőházi rájátszás).

Kecskeméti Sportiskola – Budapesti Honvéd SE 18 – 25

Gyömrő VSK – Kecskeméti Sportiskola 26 – 22

Csergő József edző értékelése:

Megkezdődtek a Gyermekbajnokság FU14 I. osztály/Kelet-Felsőház A-B csoport mérkőzései. Sajnos mind a két mérkőzésünkről vesztesként távoztunk. A csapat gyenge mentális erőről tett tanúbizonyságot. Sok hibával, kevés hittel gyenge koncentrációs szinttel játszottunk. Egy-két játékostól eltekintve mindenki tudása alatt teljesített. Ezeken a mérkőzéseken már az ország 16 legjobb csapata szerepel. Csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha a csapat minden játékosa maximális tudását adja a pályán. Ez most nem sikerült. A következő fordulóig az lesz a közös feladatunk, hogy ezen pozitív irányba változtassunk.


Az Országos Serdülő Bajnokság G csoportjában a KTE-Kecskeméti Sportiskola csapata játszott mérkőzést február 9-én, csütörtökön a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokban.

 

KTE-Kecskeméti Sportiskola – Mizse KC 37 – 13

Edző: Apró Ferenc, Zag László

Kategória: Archív, Kézilabda