Új kültéri pályát kapott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Új kültéri pályát kapott a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Szeptember 22-én ünnepi fogadást tartott a Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztálya. Az eseményen adták át az első kecskeméti szabadtéri kézilabdapályát. A régi, már balesetveszélyes, betonalapú kültéri pályát most gumiborításúra cserélték.

A 20 millió forintos beruházás helyi vállalkozások társasági adókedvezményeiből, valamint a Hírös Sport Nonprofit Kft, és az önkormányzat segítségével jöhetett létre.

A pályaavató ünnepség nyitóbeszédét Tóth Lászlóné, az intézmény vezetője mondta el.
„Nagy öröm számomra, hogy kézilabdapályát avathatunk a belvárosi iskolánkban. Egyrészt azért, mert szívemhez igen közel áll ez a sportág: általános iskolában és gimnáziumban is tagja voltam az iskolai válogatottnak. A sportág iránti szeretetem máig megmaradt.” – árulta el az igazgatónő.
„A csapatjáték tanított meg arra, hogyan kell együtt dolgozni, közös célokat kitűzni, és hogyan bízzunk egymásban.” – tette hozzá.

Tóth Lászlóné ünnepélyes felszólalását a diákok műsora követte. Az „Ébredj hát és mozdulj!” jeligével meghirdetett zenés-labdás produkciót egy szavalat követte, az iskola egyik tanulója Zelk Zoltán: A kapus című versének aktualizált változatával örvendeztette meg a nagyérdeműt.

Bogasov István, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, a Sport Munkacsoport vezetője is köszöntötte a jelenlévőket.
„A létesítmény létrehozásával az önkormányzatnak az volt a célja, hogy még inkább ösztönözze a diákokat a mozgásra. A kézilabdázás napjainkban mind idehaza, mind világszerte fénykorát éli. Örömteli, hogy egyre kiegyensúlyozottabb nemzetközi viszonylatban is a magyar kézilabdasport.Fontos feladatunknak tartjuk, hogy tovább népszerűsítsük ezt a nemes sportágat, minél több felnőtt és gyermek számára.” – mondta a képviselő, aki külön köszönetet mondott a Hírös Sport Nonprofit Kft-nek is, valamint mindenkinek, aki a megvalósításban segédkezett.

Vazul Zsolt, a Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztályának vezetője elmondta, igazán különleges ez az esemény, hiszen még a felnőttek sem emlékezhetnek a közelmúltból olyan csarnok vagy pálya felépülésére, amely kifejezetten a kézilabdások családjának készült volna.

Amint a beszédek véget értek, a sportiskola növendékei birtokba is vehették a vadonatúj pályát, egy látványos, zenés kézilabda-bemutató erejéig.

A pályaátadóról további képek itt.

(forrás: hiros.hu)

Kategória: Archív, Kézilabda