Sikeresen vizsgáztak a Sportiskola fiatal úszói

Sikeresen vizsgáztak a Sportiskola fiatal úszói

2022. december 01-én, a Kecskeméti Fürdőben szakmai alapkövetelmény (minimumvizsgát) tettek a Kecskeméti Sportiskola legfiatalabb úszói. A sikeres vizsgáknak köszönhetően, a KESI fiatal növendékei már nemcsak háziversenyeken, hanem nagyobb hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyíthatnak a különböző úszásnemekből.

A vizsgán 23 fiatal úszó vett részt, akik közül tízen most vizsgáztak előszőr.

Annak ellenére, hogy nagy volt az izgalom mindenki hibátlanul teljesített, így 38 sikeres vizsgaeredmény született.

A vizsgabiztos a Magyar Úszó Szövetség „Dél-Alföldi régió” vezetőedzője Nagy Zoltán volt.

Poczó Elemér, a Kecskeméti Sportiskola úszó szakosztálynak vezetőedzője értékelte a vizsgát.

-Nagyon elégedett voltam a vizsgázókkal, sok ügyes, jó technikával úszó gyereket láttam. A vizsgabiztos idén is kiemelte, hogy nagyon felkészültek voltak a gyerekek, dicsérte a technikai felkészültségüket, ami külön büszkeséggel töltött el. Bízom abban, hogy akik most vizsgáztak először, hamarosan már a versenyeken is tudnak bizonyítani. A gyerekeknek és a szülőknek szívből gratulálok, munkatársaimnak nagyon köszönöm a kiváló szakmai munkát.

Edzői – oktatói team tagjai: Várnagy Kinga, Lukács Norbert, Tóth Dániel, Nagy Nikolett, Vidovics Kata, Faragó Boglárka, Gróf István, Jaksa Milán.

Címkék: minimumvizsga