Sikeres alapkövetelmény vizsgát tettek a sportiskola úszói

Sikeres alapkövetelmény vizsgát tettek a sportiskola úszói

2023. május 27-én, a Kecskeméti Fürdőben szakmai alapkövetelmény vizsgát (minimumvizsgát) tettek a Kecskeméti Sportiskola úszói. A sikeres vizsgáknak köszönhetően, a KESI növendékei már nemcsak háziversenyeken, hanem nagyobb hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyíthatnak a különböző úszásnemekből.

A vizsgán 16 fő vett részt, akik közül 10 fő most vizsgázott előszőr.

Annak ellenére, hogy nagy volt az izgalom mindenki hibátlanul teljesített, így 32 sikeres vizsgaeredmény született.

A vizsgabiztos Hódmezővárhelyről Csókay Miklós volt.

Poczó Elemér, a Kecskeméti Sportiskola úszó szakosztálynak vezetőedzője a vizsga után értelte a vizsgázókat: Nagyon elégedett voltam a vizsgázókkal, sok ügyes, jó technikával úszó gyereket láttam. A vizsgabiztos idén is kiemelte, hogy nagyon felkészültek voltak a gyerekek, dicsérte a technikai felkészültségüket, ami külön büszkeséggel töltött el. Bízom abban, hogy akik most vizsgáztak először, hamarosan már a versenyeken is tudnak bizonyítani. A gyerekeknek és a szülőknek Szívből Gratulálok, munkatársaimnak meg Nagyon köszönöm a kiváló szakmai munkát.

Edzői – oktatói team tagjai: Várnagy Kinga, Lukács Norbert, Tóth Dániel, Nagy Nikolett, Vidovics Kata, Faragó Boglárka, Gróf István, Jaksa Milán