Polónyi Nóra Orosházán sem talált legyőzőre

Polónyi Nóra Orosházán sem talált legyőzőre

Orosházán gyűltek össze az újonc és serdülő korosztály legjobbjai a Pintér Attila emlékversenyen, a soron következő országos ranglista pontokat adó sorozaton. A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér mind a fiúknál, mind a lányoknál szép számmal képviseltette magát. Az idei versenyszezont augusztusban kezdő asztaliteniszezők eddig két országos ranglistaversenyt tudhatnak maguk mögött, amiből az egyiken már sikerült Polónyi Nórának kiemelkedőt alkotnia, mert mind egyéniben, mind párosban a Budapest Bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott. Éppen ezért most is nagy reményekkel érkezett Orosházára, ahol bizonyítani akart, hogy nem véletlen volt a budapesti kiváló szereplése.

A páros versennyel kezdődött a megmérettetés, Polónyi a Statisztikás Molnár Kendrával az oldalán lépett asztalhoz. Mérkőzéseiket a négy közé jutásig magabiztosan nyerték, ahol a Nagy-Pétery pécsi párossal vívták az elődöntőt, amit a vártnál kicsit nehezebben sikerült megnyerni 3:1 arányban. A döntőben a második helyen kiemelt Tanács-Szosznyák páros várt rájuk, akik ellen nagy csata volt kilátásban. A meccset az elejétől irányították Polónyiék pontos, fegyelmezett játékkal, a taktikát betartva. Ennek következményeként pontról pontra őrölték fel ellenfelüket és sikerült viszonylag simán 3:0 arányban megnyerni a döntőt.

Egyéniben a kecskeméti, válogatott tehetség a főtáblán kezdte küzdelmeit, ahol előbb egy selejtezőből feljutottat vert sima 3:0-ra, majd a következő fordulóban igencsak meggyűlt a baja a debreceni Pascuival , akit csak 3:2 arányban tudott legyűrni. Ezután következett válogatottbeli társa Müller Soltvadkertről, akit 3:0-ra múlt felül és jutott az elődöntőben. Itt páros társával, aki egyben a verseny első kiemeltje volt, Molnár Kendrával (Statisztika) került össze. Nagyon kiélezett csatát hozott a mérkőzés, ahol Polónyi magához ragadta az irányítást és próbálta a saját akaratát érvényesíteni. Fej-fej mellett haladtak a döntő szettig, ahol Polónyi kezdett jobban, de 9-7 –re az ellenfél vezetett és került két labdára a győzelemtől. Itt Nóri nagyon higgadt jó versenyzéssel zsinórban négy pontot szerezve 11-9-re fordítani tudott és nyerte meg a meccset 3:2-re, ezzel a döntőbe jutva. A döntőben Szosznyák (Statisztika) ellen lépett asztalhoz, akit az idén már többször vert meg, ezért joggal reménykedett a végső győzelemben is. A mérkőzés folyamatosan Polónyi akaratát tükrözte, így ellenfelét nem hagyta kibontakozni, játékba lendülni. Szosznyáknak nem sikerült váltania, míg Nóri uralta a játékot és megérdemelten nyert 3:1 arányban. Ezzel átvehette a győztesnek járó (páros után immáron második) kupát és aranyérmet.

Szabó Krisztián edző: A verseny egészét tekintve Nóri kisebb hullámvölgytől eltekintve ismét jó teljesítményt nyújtott és megérdemelten nyerte meg mindkét számot. Az idén ez már a második olyan bravúr Nóritól, hogy az egyéni mellett a páros versenyszámban sem talált legyőzőre. Eddig kiemelkedő ez a szezon számára és a fejlődése nagyon jó úton halad. 

Címkék: Polónyi Nóri