Országos Döntőben az U15-ös KESI fiú kézi csapat

Országos Döntőben az U15-ös KESI fiú kézi csapat

Nagyszerű siker: először Országos Döntőben az egyik fiú kézilabda utánpótlás csapatunk!

Szombaton (2011. február 26-án), Csurgón rendezték az U15-ös (1995) fiú kézilabda Országos elődöntőt. A KESI fiú kézilabda csapata a házigazda csapatával mérkőzött először. Rosszul kezdtünk, hiszen a Csurgó 5-1-re elhúzott, innen sikerült egyenlíteni, sőt a vége előtt 20 másodpercben még ziccert hibáztunk, de a hátra lévő 10 másodpercet sikerült kivédekezni. Végül kiderült, hogy mennyire értékes ez a döntetlen, hiszen a Csurgó a Dunaferrt és a Győrt is több mint 10 góllal verte.

Nekünk a második meccsünk még jobban sikerült, mert 4 góllal győztünk, az életéért küzdő Dunaferr ellen, így már biztosan az Országos Döntőbe jutottunk. A utolsó Győr elleni mérkőzésnek már nem volt igazán tétje. Szerettük volna megnyerni a mérkőzést, de a végén már nem koncentráltunk eléggé és a cserék sem tudták még igazán eleget hozzátenni!

Végül a 2. helyen jutott be a csapat az Országos Döntőbe, amelynek ideje és helyszíne: 2011. március 26-27 Szeged.

Gratulálunk az egész csapatnak!

Íme a történelmet író fiúk névsora:

  • BARMOS PÁL
  • GYÁRFÁS MÁTÉ
  • HORVÁTH ANDOR
  • HUSZTI GÁBOR
  • NAGY LUKÁCS
  • LEDACS-KIS RÓBERT
  • RÁCZ RÓBERT
  • PETRIK VARGA ÁDÁM
  • LAKATOS MÁTÉ
  • BAKONYI PATRIK
  • MADARI DÁNIEL
  • RIZINGER ANDRÁS
  • SZENEK DÁVID
  • HARKAI BÁLINT

Edző: Vazul Zsolt

Eredmények

1000 Csurgói KK – Kecskeméti Sportiskola 16:16 11:10
1050 Toldi DSE Győr – DVSI, Dunaújváros 22:23 14:13
1150 Csurgói KK – Toldi DSE Győr 34:22 17:14
1240 Kecskeméti Sportiskola – DVSI, Dunaújváros 25:21 14:09
1340 DVSI, Dunaújváros – Csurgói KK 21:36 11:19
1430 Kecskeméti Sportiskola – Toldi DSE Győr 22:24 11:11

Végeredmény

1. Csurgói KK 3 2 1 0 86:59 +27 5
2. Kecskeméti Sportiskola 3 1 1 1 63:61 +02 3
3. DVSI, Dunaújváros 3 1 0 2 65:83 -18 2
4. Toldi DSE Győr 3 1 0 2 68:79 -11 2

Országos döntőbe jutottak

1. Csurgói KK
2. Kecskeméti Sportiskola

Kategória: Archív, Kézilabda