Nagyarányú győzelem a kéziseknél

Nagyarányú győzelem a kéziseknél

A Kecskeméti Sportiskola Kézilabda szakosztálya számos bajnoki mérkőzést játszott, a mérleg 5 győzelem és 2 vereség.

2017. november 6-12.

 

Fiú Serdülő I. osztály-Kelet

Békéscsaba DKSE – KTE-Kecskeméti Sportiskola 30 – 22


Fiú Serdülő II. osztály-Kelet

Hírös SN KFT – FKSE-Kiskunmajsa 34 – 27

 

Fiú U10 Badó László régió

Kecskeméti Sportiskola – Kiskunfélegyházi HTK 16 – 4

Kecskeméti Sportiskola – Kiskunhalas UKSC 19 – 3

Szabó Gabriella edző: A fiúk hazai pályán mutathatták meg a tudásukat a Kiskunfélegyháza és a Kiskunhalas csapata ellen. Mindkét mérkőzés könnyű, de egyben nagyon nehéz is volt a csapatok közti különbség miatt. A mérkőzések során az újonnan tanult támadási és védekezési rendszerek éles játékhelyzetben történő gyakorlása és sikeres kivitelezése volt az elsődleges szempont. Az elvárásoknak megfelelően a fiúk összeszedetten, figyelve egymás mozzanataira az esetek nagy részében tökéletesen hajtották vére a kért taktikai utasításokat, ami a lőtt gólok arányán is nagyon szépen megmutatkozik. A csapat szinte minden játékosának sikerült értékesíteni legalább egy találatot, ami nagyon jól mutatja azt az összhangot és csapategységet, ami a fiúk közt van. Az egyéni- és a csapatteljesítmények mellé még párosult egy szenzációs kapusteljesítmény is, ami azt hiszem megkoronázta a két mérkőzésen elért eredményt. Ismét nagyon büszke vagyok a srácokra! Minden egyes pillanatban öröm velük dolgozni. Szuper csapat, nagy szívvel és tele ambíciókkal. A csapatomat idézve: „KESI szív, KESI lélek KESI-s leszek, amíg élek”

Leány Serdülő I. osztály-Kelet

MTK Budapest -KNKSE-Kecskeméti Sportiskola 45 – 24

Leány U10 Badó László régió

Kecskeméti Sportiskola – Gézengúz UKC 18 – 3

Kecskeméti Sportiskola – Fekete István SE Lajosmizse 17 – 7

Keserü Szilvia edző: Hajósra utaztunk. Első mérkőzésünket Kalocsa csapatával, a Gézengúzokkal játszottuk. Tavaly szoros mérkőzéseket vívtunk egymással, ezért kértem a lányokat, hogy a védekezésre odafigyelve játsszunk. Így nagyon jól védekezve, egymásnak besegítve könnyen megszereztük a vezetést és végig magabiztosan játszottunk. A támadásainkat is a csapatmunka jellemezte, szépen fegyelmezetten támadtunk, folyamatosan növelve előnyünket.

Kategória: Archív, Kézilabda