A hosszú távú tervezés híve vagyok, a játékosok kiválasztásánál nem csak a pillanatnyi teljesítmény a meghatározó, a fiatal játékosoknál a hosszú távú potenciál a döntő, ennek szellemében hívtam meg a Románia ellen készülő felnőtt válogatottba Török Zsombort, a Kecskeméti Sportiskola fiatal játékosát – mondta Koch Róbert, a magyar röplabda válogatott szövetségi kapitánya.
Egy éve nevezték ki a férfi röplabda válogatott szövetségi kapitányának. Hogyan tervezi a magyar röplabda jövőjét?
Ahogy már említettem, hosszú távon tervezek. Rengeteg megbeszélésem van a szövetségben, nagyon sokat egyeztetünk és próbáljuk összerakni a jövőt. Januárban össze fog állni egy szakmai stáb, aminek az összeállítása az én feladatom. Az lesz a célunk, hogy lefektessünk egy képzési alapot, egy mankót az edzőknek, hogy ez alapján tudjanak dolgozni. A férfi szakágban egy olyan szakmai terv készül, amelyet mindenkinek követni kell ahhoz, hogy a játékosok azonos képzést kapjanak és hosszú távon – (mert nem szabad rövidtávon gondolkodni egy nemzeti szövetségnek) –, 8-10 év alatt a nemzetközi élvonalba jusson a magyar röplabda. Nekem ez a célom, hogy most találjunk egy magot, akire lehet építeni. Most van egy aránylag jól összerakott U17-es válogatottunk, akikkel persze dolgozni kell, mert nagyon sok a hiányosság. Olyan magas felhőkarcolót tudunk építeni, amilyen mély az alap. Ha hiányzik a fizikális alap, akkor nem tudunk építkezni. A röplabdázás bárkinek megtanítható, de ahhoz, hogy jól röplabdázzon valaki, ahhoz jó mentális kvalitással, kiváló mentális állóképességgel és fizikális képességekkel kell rendelkeznie. Akkor bírja a terhelést és gyorsan tud dönteni kiélezett helyzetekben. Ehhez le kell fektetni az alapokat.
Mi alapján dönt, amikor egy fiatalt meghív a válogatotthoz?
Egy adott pozíción belül összehasonlítok egy rutinos játékost, akinek jelenleg jó a teljesítménye és egy olyan játékost, aki fiatal, de hosszú potenciálja van, de a jelenlegi teljesítménye még nem olyan magas. Ha a különbség kicsi és az idősebb játékos nem tud olyan extrát nyújtani, akkor mindig a hosszabb potenciál mellett fogom letenni a voksomat, mert az a jövő. A fiatal játékosoknál én alapvetően nem a jelenlegi teljesítményükre vagyok kíváncsi, mert ők még hibáznak, ők még fiatalok. De ha bennük van potenciál, akkor mellettük fogom letenni a voksomat.
A Románia ellen készülő röplabda válogatott keretébe, több fiatal mellett meghívta a 17 éves Török Zsombort, aki októberben került Kecskeméten a felnőtt csapathoz. Mi döntött a meghívása mellett?
Egyszerű, hogy miért a Zsombor. A liberó pozíció az egy olyan poszt, ahol nagy szerepe van az ösztönnek, a labdaérzéknek. Olyan dolgokat is figyelembe kell venni, hogy a játékos mennyire motivált saját pozíciójában. A liberó pozíciót nem mindenki szereti. Kaszap Tomival, a Kecskeméti RC edzőjével sokat beszélgettem a Zsomborról. Azt mondta, hogy ösztönösen jó megoldásokat választ, amit nem lát idősebb játékosoknál és kiváló labdaérzéke van. Ha valaki ezekkel a képességekkel rendelkezik, az egy óriási kincs. Ilyen játékosból van kevés. Nagyon fontos még és nagyon támogatom, hogy Zsombor strandröplabdázik is. Ez a két sportág nagyon összefügg. Jobban szeretem, ha valaki nyáron is dolgozik és nem a lábát lógatja. Zsombornak nagyon jó a labdaérzéke és a strand röplabdások mindig tudnak jó döntéseket hozni. Ez a két sportág nagyon összefügg. Zsombor, későn érő típus, magyarul a biológiai életkora kevesebb, mint ahány éves. Az ilyen fiatalokból lesznek a jó játékosok, a topjátékosok.
Ebben az évben a minik valamint az U15-ös és U17-es csapatok bajnokságot a Kecskeméti Sportiskola csapatai nyerték. Mi véleménye a kecskeméti utánpótlásképzésről?
A kecskeméti utánpótlásképzés példaértékű, ott nagyon komoly munka folyik, amelynek megvannak az eredményei is. Kecskeméten Karagics Matyi, Gyurkó Sanyi és a többi edző is kiemelkedően dolgozik az utánpótlással. Nagyon fontos, hogy a fiatalok folyamatosan kerülnek fel a Kecskeméti RC felnőtt csapatához. Nagyon fontos, hogy a felnőtt csapat jól együtt tud működni az utánpótlás nevelő sportiskolával. Engedni kell a játékosokat, hogy lépjenek feljebb és nagyobb terhelést kapjanak. Több ilyen egyesület kellene, mint a kecskeméti, több hasonló bázis kellene az országban.
A női szakágban komoly fejlesztések történtek az elmúlt években. Tervbe van-e véve, hogy a férfi szakágnál is történnek hasonló beruházások?
A férfi szakágban nem történtek olyan infrastrukturális beruházások, mint a nőknél. Gondoljunk csak a Vasasnál, vagy Békéscsabán történt beruházásokra. Információim szerint komoly tervek vannak egy edzőközpont kialakítására Kecskeméten, amely a magyar válogatottnak is segítség lenne. A magyar röplabda szövetségnek is lenne egy központi helye, ahol tudnánk edzőtáborozni.