Kitűnően szerepeltek a Kecskeméti Sportiskola atlétái az országos csapatbajnokságon

Kitűnően szerepeltek a Kecskeméti Sportiskola atlétái az országos csapatbajnokságon

Székesfehérvár adott otthont a Serdülő és Ifjúsági Csapatbajnokságnak a hétvégén. A KARC-KESI fiataljai remekeltek a versenyen, hiszen öt csapattal is bajnoki címet szereztek. Az ifi lányoknál bajnok lett a távolugró, a magasugró és a súlylökő csapat. A serdülő lányok mezőnyében a magasugró és súlylökő csapat örülhetett az első helynek. Az ifi fiúk két éremmel járultak hozzá a gyűjteményhez. Gerelyhajításban a második, távolugrásban a harmadik helyen végeztek. Az ifi lány korosztályban az ötösugró csapat hozott bronzérmet. Az egyéni teljesítményekben is jól „karcoltak” a fiatalok. Barna Patrícia három számban is a legjobb eredményt érte el (magasugrás, távolugrás és ötösugrás) a mezőnyben. Mindkét súlylökőnk a legjobbnak bizonyult. Harkai Anna az ifiknél, Retkes Réka a serdülőknél repítette legmesszebbre a szert. Molnár Viktória 13 évesen a két évvel idősebbek között ugrotta a legnagyobbat magasugrásban! A kecskemétiek a harmadik legeredményesebb szakosztálynak bizonyultak az országban, köszönhető a sok tehetséges fiatalnak, valamint az őket felkészítő edzőknek.

Eredmények

Ifjúságiak (16-17 évesek)

Lányok:

távolugrás csapat 1.523 cm átlag Barna Patrícia (560), Kovács Nóra (512), Seres Hanna (498)

magasugrás „A” csapat 1. helyezés 161,66 cm átlag Barna Patrícia (175), Palotai Dorina (160), Kovács Nóra (150), Csontos Virág (150)

„B” csapat 7. hely 141,66 cm átlag Kerezsi Judit (145), Palkovics Monek Mira (140), Seres Hanna (140)

ötösugrás 3. hely 15,89 m átlag Barna Patrícia (17,02), Kovács Nóra (15,55), Palotai Dorina (15,10), Csontos Virág (14,77)

súlylökés 1. hely 10,92 m átlag Harkai Anna (12,96), Palotai Dorina (9,97), Seres Hanna (9,84)

Fiúk:

távolugrás 3. hely 614 cm átlag Szép Marcell (659), Magyari Kristóf (598), Nemes Csanád (585), Sándor Olivér (581)

gerelyhajítás 2. hely 44,12 m átlag Magyari Kristóf (59,63), Sándor Olivér (37,76), Kozák Kevin (34,99), Nemes Csanád (32,13)

Serdülők

lányok:

magasugrás 1. hely 148 cm átlag Mezei Viktória (160), Újvári Sára (150), Tobai Léna (145), Kovács Kinga (140), Lugosi Csenge (135)

súlylökés 1. hely 10, 60 m átlag Retkes Réka (12,49), Retkes Léna (10,37), Vári Adrienn (9,96), Rab Lilla (9,58)

A csapatok edzői: Adamik Zoltán, Havas Csaba, Juhász István, Körtvélyesi József, Simity László

Kategória: Atlétika