Kitartó helytállást tanúsítottak a kézisek a X. Főnix Kupán

Kitartó helytállást tanúsítottak a kézisek a X. Főnix Kupán

A Debreceni Sportcentrum – Sportiskola kézilabda szakosztálya 2017. február 3-5. között ismét megrendezte nagysikerű utánpótlás tornáját. A 43 sportszervezet 77 együttese négy-négy leány és fiú korosztályban mérte össze tudását.

A Kecskeméti Sportiskola a rendkívül erős mezőnyben két korosztályban képviselte magát:

 

  • Fiú U10 (2006 után születettek): 11 csapatból a 11. helyen végeztek.
  • Leány U13 (2003 után születettek): 16 csapatból a 15. helyen végeztek.

 

Sok sérülés és betegség nehezítette csapataink dolgát.

Szabó Gabriella, a fiú U10 edzőjének beszámolója:


 

Ezen a hétvégén fiú U10-es csapatunk a debreceni Főnix Kupán vett részt. Már a résztvevő csapatok névsorát böngészve tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, könnyű ellenfél. Sajnos a csapat felkészülését a sok elhúzódó betegség nehezítette. A kupát megelőző héten nem sikerült olyan edzést tartani, amelyen a keret minden tagja részt vett volna.

Az első mérkőzést pénteken este játszotta a csapat a Beszterce csapata ellen. Sajnos 4:1-es vezetést követően „leblokkolt” a csapat, eladott labdák és pontatlan lövések jellemezték a játékot. Ez az első mérkőzés elvesztését eredményezte.

Szombaton három kemény mérkőzés várt a fiúkra, sajnálatos módon még a mérkőzések kezdete előtt újabb három játékost kellett nélkülözni betegség miatt.


A szombati első mérkőzésen még érződött az előző napi elrontott mérkőzés hangulata, így újabb vereség következett. A nap további két mérkőzésére (a Debreceni Sportcentrum Sportiskola és az Algyő FKSE ellen) sikerült a védekezést stabilizálni, ami a kapott gólok számában is megmutatkozott. Sajnos a támadójáték pontatlan volt, így a győzelmek elmaradtak.

Vasárnap következtek a helyosztó mérkőzések. A Törökszentmiklós csapata ellen elszántan lépett pályára megfogyatkozott csapatunk. Minden dicséretet megérdemelnek a srácok, mert ezen a mérkőzésen szó szerint az utolsó pillanatig küzdöttek. Még az időntúli szabaddobást is sikerült értékesíteni. Az utolsó mérkőzésre aztán minden tartalék elfogyott és a minimum 6 + 1 fő maradt egészséges a lefújás pillanatában.

Az elért eredmény ellenére akadtak pozitív momentumok is. A pályán sokszor U9-es korú játékosok vették fel a versenyt a többi csapat U10-es korú játékosai ellen. Ami a jövőre nézve bizakodásra adhat okot. A csapat legjobb játékosa Karancsi Szabolcs (U9) lett, aki a védekezésben oroszlánrészt vállalt magára és nem ismert lehetetlent. Emellett hozzáállása és alázata példamutató volt a sorozatos vereségek ellenére is. Színvonalas játékkal és remek teljesítménnyel rukkolt elő a pályán Pogonyi Gellért (U9) és a kapuban Dakó Gábor (U10) is.


Kategória: Archív, Kézilabda