Kilenc mérkőzésből hatot hoztak a kecskeméti utánpótlás kézisek

Kilenc mérkőzésből hatot hoztak a kecskeméti utánpótlás kézisek

Kilenc bajnoki mérkőzést játszottak előző héten a Kecskeméti Sportiskola Kézilabda Szakosztályának csapatai. Ezek közül hatot megnyertek, három pedig vereséggel zárult.

2017. szeptember 18-24.

 

Fiú Serdülő I. osztály-Kelet

KTE-Kecskeméti Sportiskola – PLER-Budapest 23 – 26

 

 

Fiú Serdülő II. osztály-Kelet

ÓAM-Ózdi KC – Kecskeméti Sportiskola 30 – 28

 

Leány Serdülő I. osztály-Kelet

Budaörs Handball – KNKSE- Kecskeméti Sportiskola 28 – 8

 

Fiú U12 Badó László régió A csoport

Kecskeméti Sportiskola I.- Gézengúz UKC 29 – 13
Pick Szeged III. – Kecskeméti Sportiskola II. 11 – 27
Kecskeméti Sportiskola II. – Pick Szeged IV. 19 – 13
Kecskeméti Sportiskola I.– Pick Szeged III. 42 – 1

Tarjányi Tamás edző értékelése (KESI II.): A bajnokságot két győzelemmel kezdte a csapat. A védekezésben offenzívak voltunk, sok indítást és lerohanást hajtottunk végre, felállt fal ellen pedig gyorsan adtuk a labdát, amiből helyzeteket alakítottunk ki. Jól játszottak a fiúk, a technikai hibáinkat az izgalom számlájára írom, mert nagyon várták már ezt a hétvégét.

Mindenkit dicséret érdemel és kiemelném Borsos Benedek munkáját a támadásszervezésben és Varga Máté védekezését.

Vazul Zsolt edző értékelése (KESI I.): Saját korosztályos bajnokságunkban három célt tűztünk ki: több játéklehetőséget biztosítani azoknak, akik kevesebbet játszanak az U14-es bajnokságban, a tanult támadás-védekezési feladatok gyakorlása mérkőzés közben, illetve felszabadultan, örömmel játszva játszani. Gratulálok csapatomnak, mert igyekeztek megvalósítani a kitűzött célokat.


 

Leány U11 Badó László régió A csoport

Kiskunhalas UKSC – Kecskeméti Sportiskola 2 – 21

Kecskeméti Sportiskola – Lajosmizsei UKC 21 – 4

Szőke Tünde edző: Hódmezővásárhelyen kezdte meg a régió  bajnokságot a Sportiskola U11-es lány csapata. Mindkét mérkőzésüket nagyon koncentrált és harcos védekezés jellemezte, amihez kiváló kapus teljesítmény is  társult. Ez tette lehetővé a gyors indításokat, amit a kecskemétiek jó százalékkal használtak ki és  alakult ki a végére nagyobb arányú gólkülönbség. Az egész csapatot dicséret illeti a győzelmekért.

Kategória: Archív, Kézilabda