Fennállása óta a legjobb eredményét érte el a Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya

Fennállása óta a legjobb eredményét érte el a Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya

A Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztálya, fennállása óta a legjobb eredményét érte el, mert az ország legjobb 12 együttese közé kerültek a gyermek, a serdülő és az ifjúsági csapataink – mondta Gyenes István, a Kecskeméti Sportiskola vízilabda szakosztályának a vezetőedzője.

-Tavaly szeptemberben sikerült a kvalifikációban kiharcolni a bent maradást az A1 bajnokságban, ezzel újra az ország legjobb 16 csapata közé kerültünk. Itt a csapatok játszottak egy kört egymással, azaz 15 fordulót, amely alapján a gyermek-, a serdülő- és az ifi csapatok helyezéseit összeadták és ez alapján sikerült bekerülni a legjobb 12 egyesület közé – ismertette a lebonyolítás menetét a vezetőedző.

A szakosztály életében ez jelentős változást jelent, mert a nyári alapozás, amellyel a következő bajnoki szezonra készülnek, sokkal nyugodtabb körülmények között folyik majd. Az új cél, hogy a szakosztály csapatai a nyolcas döntőbe kerüljenek korosztályonként.

A gyermek korosztály edzője Molnár Péter, a serdülőké Gyenes István és Gortva Zoltán készíti fel az ifi csapatot.

A vízilabda szakosztály csapatainak a fejlődése töretlen, mert 2021-ben sikerült a legjobb 16 közé jutást kiharcolni, majd 2022-ben a kvalifikációban kiharcolták a bent maradást, most pedig sikerült a legjobb 12-be kerülni.

-A legjobb 12-ben az 5 vidéki csapat között vagyunk. Az Eger, a Szolnok, a Szeged és a Pécs mellett mi vagyunk az ötödik csapat a vidékiek között. Az alsó négyben 4 vidéki együttes van, tehát a 9 vidékiből bejutottunk a legjobb 5 közé – hangsúlyozta a szakember.

A fiatalok fejlődése szempontjából fontosnak tartja, hogy ettől a szezontól kezdve megkapta a lehetőséget a szakosztály, hogy a Kecskeméti Vízilabda Egyesület felnőtt OB I/B-es csapatában indulhatott a serdülő és ifjúsági csapatuk, mert kevés kimondott felnőtt korú játékosa van az egyesületnek.

-A felnőtt bajnokságban játszó fiatal játékosok előtt is az a cél, hogy bent maradjanak az OBI/B-ben és a következő évben előre tudjanak lépni – tette hozzá.

A szakosztály vezetése a realitások alapján azt a célt fogalmazta meg, hogy a gyermek és a serdülő korosztályokban lehetséges a nyolc közé kerülést kiharcolni, az ifiknek egyelőre kisebb az esélyük.

Gyenes István szerint, a vízilabda utánpótlásban sokat segít az Úszó Nemzet Program, mert örömmel fogadják azokat a gyerekeket, akik az úszásoktatás után vízilabdázni akarnak. A gyerekeket további úszásoktatással segítik, hogy a vízilabdázás alapjait elsajátítsák.

– A szakosztályban 130 gyerek tartozik, amelyhez hozzá kell számítanunk azokat a fiatalokat, akiket még nem igazoltunk le. Az elmúlt években több fiatal is felkerült a fővárosba, OBI-es csapatba. Most van olyan egykori játékosunk, aki családi ok miatt visszatért hozzánk az Újpestből, erősítve az utánpótlást és OBI/B-s csapatunkat. Vidéki együttesként az A1-ben, a legmagasabb utánpótlásosztályban vagyunk, OBI/B-s csapat van, ahol elsősorban fiatalokat játszatunk, tehát vonzóvá akarjuk tenni a vízilabdát a hozzánk jelentkezőknek – hangsúlyozta a vezetőedző.