Évnyitó a KESI kézilabda szakosztályánál

Évnyitó a KESI kézilabda szakosztályánál

Sikeres évet hagyott maga mögött a Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztálya, amelynek 20 korosztályos csapata 363 mérkőzést játszott, amelyek közül 234-et megnyert, 15 döntetlen született, és mindössze 114 vereséget szenvedett. Ez az összegzés szerdán, a Messzi István Sportcsarnokban hangzott el a Kecskeméti Sportiskola kézilabda szakosztályának az évnyitóján.

Vazul Zsolt, a kézilabda szakosztály vezetője számolt be az elmúlt bajnoki év sikereiről, kiemelve a fiú serdülő csapat országos döntőben elért 4. helyét, valamint egy évvel idősebbek között, a megyei ifjúsági bajnokságban kivívott első helyét. A fiú U12-es csapat az országos gyermekbajnokságban az elődöntőben 4. lett, a leány U12-es csapat a Badó László régió felsőház 1. helyén, a leány U11-es csapata régió felsőház 2. helyén végzett.

A 2017-2018-as bajnoki évadnak 194 versenyengedéllyel rendelkező játékossal, valamint 30, ovi-előkészítő csoportba jelentkezett gyerekkel indulnak neki. A szakosztálynál 11 csoportban, 15 edzővel, 5 sportmunkatárssal és 2 technikai vezetővel dolgoznak, ezzel a megye legnagyobb kézilabda szakosztályával rendelkeznek, de országos szinten is előkelő helyen állnak.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: a város amikor a sportra fordít nagyobb összeget, azzal egyben az egészségmegőrzést és a kultúrát is támogatja, hiszen nem lehet elválasztani ezeket a területeket egymástól.

Igéretet tett arra, hogy a város jövő évi költségvetésében is megfelelő összeggel támogatják a sportot, és nem fognak támogatni olyan javaslatokat, amelyek más területekre akarnának átcsoportosítani pénzeket.

Megköszönte a szülők segítségét, a szponzorok támogatását és eredményes évet kívánt a szakosztálynak.

Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója is köszöntötte a KESI szakosztályát, kiemelve, hogy országos szinten is elismerésre méltó körülmények között készülhetnek a fiatalok.

Az ünnepségen a legfiatalabb kézilabdázók bemutatót tartottak, majd a kiemelt munkát végző játékosok és vezetők elismerésben részesültek.

A bajnoki évad megnyitóján részt vett Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója, Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója és Bogasov István, az önkormányzat sport munkacsoportjának a vezetője is.

Galéria a képre kattintva érhető el!

Kategória: Archív, Kézilabda