Egyre népszerűbb városunkban a kézilabda

Egyre népszerűbb városunkban a kézilabda

Mára már stabil szereplője a Kecskeméti KSE férfi kézilabdacsapata az élvonalbeli bajnokságnak.

Többek között ennek is köszönhető, hogy a hírös városban egyre népszerűbb az egyik legeredményesebb magyar labdajáték, a kézilabda. Természetesen utánpótlásbázis nélkül nehéz lenne a jövőbe tekinteni, ezért Vazul Zsoltot, a Kecskeméti Sportiskola kézilabda-szakosztályának vezetőjét kérdeztük helyzetükről.

Jelenleg hány gyerek jár kézilabdázni a KESI-hez?
– 74 igazolt versenyzőnk van, továbbá egy harminc fő körüli gyereksereg jár szivacskézilabdázni az általános iskolákban, illetve az óvodákban is elkezdtük a népszerűsítést. A három évvel ezelőtti létszámot sikerült megháromszoroznunk, egyre népszerűbb a kézilabda a városban.

Többen a felnőtt csapatból is tartanak tréningeket a kicsiknek.
– Hat csoportunk versenyzik folyamatosan, őket hat tréner edzi. Tóth Edmond, a felnőtt csapat játékosa és Apró Ferenc, a KSE szakembere is tart edzéseket a gyerekeknek. Egyértelműen példaképek a kicsik szemében, nagyon fontos, hogy ők is aktív részesei az utánpótlásképzésnek.

Melyik korosztály volt az elmúlt időszakban a legeredményesebb?
– A ’95-’96-os, ifi társaság az országos döntőben hatodik helyezést ért el, melyre nagyon büszkék vagyunk.

A utánpótlás kézisek a II. Rákóczi Ferenc iskola csarnokában tartják edzéseiket. Érdeklődni, jelentkezni Vazul Zsoltnál lehet az alábbi telefonszámon: +36 3047 89373.

 


Kategória: Archív, Kézilabda