Deák Zalán nyerte az ifjúsági olimpia sprintszámát

Deák Zalán nyerte az ifjúsági olimpia sprintszámát

            Szenzációs versenyzéssel Deák Zalán, a Kecskeméti Sportiskola futója megnyerte a 100 méteres síkfutást a Besztercebányán rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A 16 éves sprinter júliusban, sportiskolás társával, Faragó Rómeóval bejutott az U18-as Európa Bajnokság döntőjébe.

            A Bólyai János Gimnázium tanulója korábban focizott, ahol kitűnt gyorsaságával, majd 3 évvel ezelőtt a diákolimpián indult el síkfutásban.

-Gyorsaságomat a fociban is kamatoztatni tudtam, de azt érzetem, hogy a sprintszám, a rövid távú futás az erősségem. Pista bácsihoz (Juhász István, Zalán edzője) két és fél évvel ezelőtt már azzal az elhatározással kerültem, hogy sprinter szeretnék lenni – vallott a kezdetekről.

Zalán az ifjúsági olimpián meggyőző fölénnyel, saját csúcsát megjavítva, 10:59-es idővel nyerte a száz métert, amelyre régen volt példa. Ő korosztályos magyar bajnok, a legjobb idő azonban ebben a korosztályban még mindig a szintén kecskeméti Havas Csabáé, aki a 10:53-at évtizedekkel korábban futotta.

-A döntő előtti napon egyedül töltöttem és próbáltam koncentrálni a versenyre, a döntő napján azonban már felszabadultan vártam a versenyt – emlékezett vissza a verseny előtti izgalmakra.

A KARC-KESI futójaként minél jobb eredményeket szeretne elérni, majd természetesen a felnőtt válogatottság és olimpikonná válás a célja. A sportiskola és a kecskeméti atlétikai centrum és Juhász István edző kitűnő hátteret biztosít ahhoz, hogy a sprinter álma valóra váljon. Zalán a 2028-as Los Angelesben rendezendő olimpiát célozta meg, amelyen a magyar válogatott tagjaként szeretne részt venni.

Címkék: Ifjúsági Olimpia