A sportiskolás Török Zsombor a felnőtt röplabda válogatottba kapott meghívót

A sportiskolás Török Zsombor a felnőtt röplabda válogatottba kapott meghívót

A Kecskeméti Sportiskola röplabda szakosztályában folyó képzés magas színvonalát mutatja, hogy Kiss Gréta és Vezsenyi Adrien után egy újabb röplabdás, Török Zsombor is meghívót kapott a Románia ellen készülő felnőtt válogatott keretébe. A sikeres felkészítésről kérdeztük Karagics Mátyást, a Kecskeméti Sportiskola röplabda szakosztályának az edzőjét.

Minek köszönhető, hogy nagyon fiatalon kerülnek a sportiskola röplabdázói a Kecskeméti RC felnőtt csapatához és megnyílik az út a felnőtt válogatottsághoz is?

Verebélyi Zsolttal mi áttértünk arra, hogy a bajnokság első felében a játékosok egyéni képzését helyeztük előtérbe. Ennek köszönhető, hogy gyorsabban tudnak felkerülni a Sportiskola röplabdázói a Kecskeméti RC felnőtt csapatához és ennek a képzésnek az eredménye, hogy Török Zsombor meghívót kapott a Románia ellen készülő röplabda válogatottba is.

Októberben került a felnőtt csapathoz Zsombor, hogyan került olyan szintre a játéka, hogy meghívták a válogatottba?

Török Zsombort minden posztra képezgettük, mert szükség volt rá feladóhelyen, szükség volt rá nyitásfogadó 4-es ütőhelyen. Ez együtt jár ugyan azokkal a technikai képzésekkel, ami egy liberó játékosé. Hátrányt jelentett, hogy Zsombor bármennyire is ruganyos, nagyon alacsony az ütőpozícióhoz, ezért a cserepadra szorult. Már a tavalyi serdülő csapatban is kispadra szorult. Kitaláltuk, hogy csináljunk belőle liberót. Zsombor azonban nem akart liberó lenni, de egy kicsit erőszakosak voltunk vele, mert azt gondoltuk, hogy felesleges egy ilyen ügyes fiút a cserepadon ültetni. Elkezdett játszani és hamar kiderült, hogy ezen a poszton nagyon ügyes.

Nálunk a Kecskeméti RC-nek nincs U21-es csapata, azonban a bajnokságban indulnia kell. Ezért a Kaszap Tamás egy héten egyszer „megkapja” ezeket a 17-19 éves fiatalokat és az U21-es bajnokságban is játszanak. Tamás meglátta, hogy mennyire ügyes Zsombor a liberó poszton. Mivel a felnőtt csapatnál nem volt kettes liberó játékos és elkérte tőlünk a felnőtt csapathoz. Zsombornak megjött a liberó poszthoz a kedve és az önbizalma is, ami nagyon sokat számít. Az alapképességei nagyon jók. Visszajátszik nálunk az U19-es csapatba, ahol látom, hogy nagyon jó. Rengeteg tapasztalatra van szüksége. Az alapmozgás kultúrája nagyon jó és iszonyatosan gyors. A technikát meg lehet képezni.

A Kecskeméti Sportiskola röplabda csapatától mennyien kerültek fel az utóbbi egy évben a Kecskeméti RC felnőtt csapatához?

Nyár óta Bogdán Bence, Kasnyik Bence, Kiss Bendegúz, Török Zsombor és most már ott van a Török Soma is. Szerették volna, ha az U17-es korosztályból is csatlakoznának játékosok hozzájuk, de abban maradtunk, hogy nyárig még nálunk maradnak, mert az alapképzésre még szükségük van. Olyan alapokat kell még erősíteni, amelyekre a felnőtt csapatnál már nincs idő és lehetőség.

Nem könnyű a bajnokságban is jó eredményt elérni és a játékosok egyéni képzését is végezni. Ezt hogyan lehet összeegyeztetni?

Amikor a Nemzeti Röplabda Akadémiára beadtuk a pályázatunkat, jöttek hozzánk szakemberek megnézni a képzési rendszerünket. Elmondták, hogy ezt a felmenő rendszerben folyó, az egyéni képzést fókuszba helyező felkészítést szeretnék minden utánpótlásképző helyen bevezetni. Mi Verebélyi Zsolttal már másfél éve ezt csináljuk. Én a Zsolttal annyi mindent megnyertem életemben és ha most valamivel kevesebbet nyerek, akkor sem történik már nagy probléma. Mi teljes egészében ráálltunk az egyéni képzésre. A játékosok egyéni technikai és fizikai képzését helyeztük előtérbe. Olyan szinten van a Sportiskolában a képzés, hogy akkor is megnyerjük a mérkőzések 90 százalékát, ha az egyéni képzésre helyezzük a hangsúlyt. Természetesen, amikor jönnek az országos döntők, április környékén, akkor elkezdünk a csapatépítéssel is kiemelten foglalkozni. Az is igaz, hogy az alapképzést akkor lehet előtérbe helyezni, ha van elegendő tehetséges gyerek. Ha nincs elegendő tehetséges adottságú gyerek, akkor érdemesebb a csapat munkával foglalkozni. Most sok tehetséges gyerekünk van, megengedhetjük magunknak, hogy az egyéni képzést helyezzük előtérbe.

Török Zsombortól megkérdeztük, hogyan érte a válogatottba történt meghívás?

Nagyon meglepett a válogatott szövetségi kapitányának a meghívása a Románia ellen készülő válogatott keretébe. Én 17 évesen, októberben kerültem be a Kecskeméti RC felnőtt csapatába liberó poszton: Ez köszönhető a sportiskolán folyó kiváló képzésnek, edzőimnek, Karagics Mátyásnak és Verebélyi Zsoltnak. Tagja voltam a KESI U17-es csapatának, amelyik az idén megnyerte az országos bajnokságot. Kemény, következetes munka folyik a sportiskolában, amelynek meg is van az eredménye. A Bólyai János Gimnázium tanulója vagyok, érettségi után a Kecskeméten a Neumann János Egyetemen szeretnék tovább tanulni. Természetesen szeretnék a Kecskeméti RC és a válogatott keretében is gyökeret verni, ezért mindent meg fogok tenni.

Címkék: Karagics