A sportiskola vízilabda szakosztályának két munkatársa komoly elismerést kapott
A Magyar Úszó Szövetség által kiírt pályázatra a Kecskeméti Sportiskola az oktatói kategóriában Nagy Nikolettet, míg utánpótlás edző kategóriában Tóth Dánielt terjesztette fel. A két kiváló szakember a régiós szavazáson a legnagyobb támogatást kapta és az országos döntőbe jutott.
Poczó Elemér, a KESI vízilabda szakosztályának a vezetője elmondta, hogy az idei évben a Magyar Úszó Szövetség egy különleges pályázatot hirdetett az oktatói és utánpótlás edzői munkát végző szakemberek számára. Az évente átadásra kerülő díjat, a vezetők, sportolók, szülők szavazata alapján ítélik oda a legemberségesebb utánpótlás edzőnek, oktatónak. A pályázat célja, hogy elismeréssel adózzon azon edzők, oktatók munkája felé, akik kiváló munkát végeznek az utánpótlás korosztályban, ezzel megalapozva a későbbi sikerek feltételeit.
Oktató és utánpótlás edző kategóriában lehetett szavazni. Minden egyesület 1-1 főt jelölhetett, akiknek első körben a régiós szavazáson kellett nyerniük, azért, hogy a végső országos szavazásra bekerülhessenek és elnyerjék a fő díjat és az evvel járó elismerést.
A Kecskeméti Sportiskola az oktatói kategóriában Nagy Nikolettet, míg utánpótlás edző kategóriában Tóth Dánielt terjesztette fel szavazásra.
Nagyon nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy mind Nikolett, mind pedig Dániel mindkét kategóriában a régiós szavazáson győztesként került ki, azaz 24 egyesület képviselői a legalkalmasabbnak tartotta őket a fődíj megnyerésére.
Köszönjük munkátokat és szorítunk értetek az országos szavazáson is 2023.12.01-15 között, melyre a MUSZ webfelületén kerül majd sor.
Hajrá Niki és Dani!