A Kecskeméti Sportiskola korosztályos vízilabda csapatai a felsőházba jutásért játszanak

A Kecskeméti Sportiskola korosztályos vízilabda csapatai a felsőházba jutásért játszanak

Május 2-án a Kecskeméti Fürdőben rendezték meg a Kecskeméti Sportiskola három korosztályos vízilabda csapata részvételével az Országos Bajnokság A/2 Nyugati Csoportjának utolsó fordulóját, amelyben a KESI csapatai az YBL WPC gárdáival játszottak.

Jánosi István szakosztályvezető elmondta: hosszú évek után sikerült elérni, hogy a kecskeméti utánpótlás a felsőházba juthat, oda, ahol csak olyan klubok utánpótlás csapatai játszanak, akiknél OB I-es felnőtt csapat van.

A KESI gyermek korosztályú csapata a Nyugati Csoport élén állt és a közvetlenül mögötte álló, fővárosi YBL WPC csapatával mérkőzött. A KESI fiataljai 12-11 arányban győztek és aranyérmesek lettek. Ebben a csoportban 9 csapat indult.

A második mérkőzést a KESI serdülő csapata játszotta szintén az YBL WPC csapatával. A kecskeméti fiatalok a Nyugati Csoport 3. helyén álltak. Nagy mérkőzésen 10-7-re kikaptak a bajnokságban előttük álló YBL WPC csapatától, így nem sikerült az előrelépés, a bronzérmet szerezték meg.

A KESI ifjúsági csapata a mérkőzés előtt a bajnokság negyedik helyén állt, egygólos vereségével nemtudott előre lépni. KESI – YBL WPC 10:11.

Jánosi István a bonyolult lejátszási rendszerről elmondta: az elért eredmények alapján megvan az esélye annak, hogy majd 15 év után, ismét a Felsőházba juthat a KESI valamelyik csapata.

A KESI gyermek, serdülő és ifjúsági csapata május 16-án és 23-án a Keleti Csoport azonos helyezettjeivel játszik a feljutásért küzdhető helyekért.

A bonyolult rendszer végén a Felsőház két utolsó gárdája küzd majd kvalifikációs mérkőzéseken, a sorozat első négy csapatával, a legmagasabb osztályban szereplésért.

Jánosi István hangsúlyozta: az elmúlt évek szisztematikus munkája látszik most beérni. A szakosztály igazolt versenyzőinek a száma 150 fölé emelkedett, mellettük vannak előkészítő csoportjaink is. A létszámban történt növekedés mellett az eredményességben is sikerült előre lépni. Kecskeméten nincs felnőtt csapat, amely komoly hátrányt jelent, ezért kiemelkedő az eddig elért eredmény.

Elhivatott edzői csapat készíti fel a játékosokat. Gyenes István vezetőedző az ifjúsági és a serdülő csapattal foglalkozik, Molnár Péter a gyermekcsapat edzője, Heródek Bence a 2007-es korosztályt edzi, Adamik Gábor a 2009-es korosztályé, Jánosi István a 2008-as illetve a 2010-es korosztályú csapatokat edzi, Adamikné Rigó Vilmával együtt. Ádám Zsuzsa és Csáki Orsolya pedig a lány csapatok edzői.

Címkék: bajnokság